Rekordévet zárt tavaly a turizmus

Nagyban hozzájárult a turizmus rekorderedményeihez az, hogy hazánk biztonságos úti célnak számít. Ezzel együtt a magyarok is egyre többet költenek belföldi utazásra.

2020. 01. 06. 7:32
null
Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyan a teljes 2019-es esztendő turisztikai mutatószámai februárban válnak ismertté, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szerint az előző évben történt beruházások, a kiemelkedő ágazati bevételnövekedés, a tovább bővülő vendégforgalom és a digitalizáció soha nem látott magasságokba emelte az ágazatot. Ebben jelentős szerepe van annak is, hogy hazánk biztonságos ország, ezzel együtt rengeteg vendéget vonzanak az elmúlt években végrehajtott fejlesztések Budapesten, amely a legnépszerűbb európai úti cél volt 2019-ben, továbbá az újonnan induló légi járatok is vendégvonzók. Az is szembetűnő, hogy a magyar családok a korábbiaknál jóval többet tudnak belföldi utazásra költeni, amiben a Szép-kártyának is komoly szerepe van. – A cél az, hogy Magyarország Közép-Európa vezető turisztikai térsége legyen, ennek érdekében folytatódnak a fejlesztések, a versenyképességet pedig 2020-tól naprakész szálláshelyi forgalmi adatok és áfacsökkentés segíti – hívta fel a figyelmet az ügynökség.

Az újonnan induló légi járatok is vonzották a vendégeket
Fotó: Bach Máté

Felidézik: a 2010 óta töretlenül fejlődő ágazatban az elmúlt évben mintegy ezer, minőséget emelő és élménykínálatot bővítő fejlesztés zajlott országszerte, amelyek nagy része év végéig be is fejeződött. 2019-ben elkezdődött 750 szálláshely felújítása és fejlesztése, a strandfejlesztési program folytatásaként megújult 43 szabadstrand, az élményparkok fejlesztésének részeként átadták Magyarország első fix telepítésű hullámvasútját, és nagy lépés történt a hosszú távú versenyképességet biztosító digitalizáció irányába – sorolta az MTÜ. Az idén indult Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz a szállodákat és panziókat követően decemberben a magán- és egyéb szálláshelyek is csatlakoztak, így már a teljes szektorról naponta érkező hiteles statisztikai adatok segítik a marketinget.

Közölték: a kormány rendkívül fontosnak tartja a turizmusban működő vállalkozások, kkv-k versenyképességét, ennek érdekében döntött arról, hogy a vendéglátás áfája után csökkenti a szállásszolgáltatás adóterheit is. A gazdaságvédelmi akcióterv részeként a kormány a szálláshelyek áfáját 18 százalékról öt százalékra mérsékelte az idei évtől, ez a lépés 23 mil­liárd forintot hagy a vállalkozásoknál. Az áfacsökkentés és a digitális adatszolgáltatás pedig amellett, hogy fehéríti az ágazatot, hosszú távon garantálja a turizmus versenyképességét és hozzájárul ahhoz, hogy az ágazat növekedése a következő években is folytatódjon – állapították meg. Ehhez idén újabb szálláshelyek és strandok újulnak meg, elkezdődik a balatoni és a dunai hajók, illetve a balatoni vízi csúszdák fejlesztése, befejeződik számos kulturális és aktív turisztikai beruházás, ezenkívül házigazdái leszünk újabb nagy nemzetközi rendezvényeknek, és Magyarország részt vesz a dubaji világkiállításon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.