Korszakhatárt jelent az AfD tartományi előretörése
Győzelmük miatt elégedettek, jelentős szavazatveszteségük miatt azonban csalódtak a hagyományos nagy pártok a Szászországban és Brandenburgban rendezett vasárnapi tartományi választások után.
Győzelmük miatt elégedettek, jelentős szavazatveszteségük miatt azonban csalódtak a hagyományos nagy pártok a Szászországban és Brandenburgban rendezett vasárnapi tartományi választások után.

A Merkel-kormány fekete-vörös alkotóelemei szász földön és Brandenburgban is minden tíz polgárból már csak négynek a bizalmát élvezik.

Győzelmük miatt elégedettek, jelentős szavazatveszteségük miatt azonban csalódtak a hagyományos nagy pártok a Szászországban és Brandenburgban rendezett tartományi választások után.
Az AfD az ország keleti részén – a volt NDK területén – fekvő tartományokban tartott választások révén „néppárttá”, a „polgári közép” pártjává erősödött – mondta Jörg Meuthen társelnök.
Szászországban a CDU és az SPD koalíciója veszítette el a többséget, szintén hatalmon maradhatnak, ha harmadik partnerként bevonják a Zöldeket.
Mind Szászországban, mint a szomszédos Brandenburgban a bevándorlásellenes AfD lett a tartományi választásokon a második erő. Előbbi tartományban az egyre gyengülő CDU tartotta meg vezető pozícióját.

A CDU és SPD gyengülését és az Alternatíva Németországnak (AfD) bevándorlásellenes ellenzéki párt előretörését mutatják a mai német tartományi választások késő este megjelent részeredményei.
A német tartományi választások legnagyobb győztese a jobboldali, bevándorlásellenes AfD, míg legnagyobb vesztese a CDU és az SPD – értékelt Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője.
A legnagyobb mértékben az AfD erősödött meg, és mindkét tartományban a második helyen végzett: Brandenburgban a szavazatok 22-24,5, Szászországban a 27,5 százalékát szerezték meg.
Elkezdődtek vasárnap reggel a tartományi törvényhozási (Landtag-) választások a németországi Brandenburgban és Szászországban. Az első eredménybecslések a 18 órai urnazárás után jelennek meg, a hivatalos előzetes végeredmény hétfő hajnalban várható. A tar



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Bohár Dániel rámutatott: Magyar Péter nem akar megint leégni, ezért nem megy Miskolcra a DPK-gyűlés napján.

Egyre vadabb ötletekkel állnak elő a Magyar Péter mellett elkötelezett kamuprofilok.

Migráns erőszakolt meg egy tízéves kislányt Olaszországban, a bíróság mindössze öt év börtönt szabott ki.

Gulyás Gergely sokatmondó fotókat posztolt.

Putyin Peszeskján iráni elnökkel is beszélt.

Hatalmas tétje lesz a választásnak.

Egy készülő reform alapjaiban borítaná fel az eddigi csatlakozási rendet.

Arany Lajos négy évtizede dolgozik azon, hogy a magyar nyelv pontos, igényes és élő maradjon a sajtóban.

V. István halálának körülményei ma is tisztázatlanok.

A sertéshús és a tejtermékek után újabb élelmiszerek árát mérsékelte az áruházlánc.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.