Müncheni gázolás – még mindig sok a megválaszolatlan kérdés
Az elkövető afgán esetében iszlamista beállítottságra utaló jelek vannak.
Az elkövető afgán esetében iszlamista beállítottságra utaló jelek vannak.

A gyanúsított nem volt ismeretlen a rendőrség előtt.

Egy migráns férfi késes támadása után egy kétéves gyermek halt meg.

A tettes azt állította, hogy „az ördöggel közösen” követte el a gyilkosságot.

A keresztényeket éri a legtöbb vallási alapú támadás Franciaországban.

A bandavezért több mint harminc bűncselekménnyel hozták kapcsolatba, ezért utasították ki négy évvel ezelőtt Németországból.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon ma tartották az első tárgyalási napot annak az afgán migránsnak a perében, aki a vád szerint megerőszakolt egy fiatal nőt tavaly szeptemberben Budapesten, egy gyorsétterem mosdójában. A rendőrség még aznap este elfogta



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélget a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

Mark Rutte kijevi beszédére reagált a Fidesz frakcióvezetője.

„Magyarországot és Chilét a földrajzi távolság ellenére összekötik a közös keresztény örökségben gyökerező alapvető értékek.”

Céljuk a rendszer felforgatása.

A magyar miniszterelnök nagy tisztelettel beszélt az Aranycsapat legendájáról.

Olyan uniós döntések körvonalazódnak, amelyek komoly versenyhátrányt okozhatnak a termelőknek.

Érdekes kétnyelvű kiadást jelentetett meg a Magyar Posta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.