Nagy István: Minél előbb el kell fogadni az agrárpolitikai rendeletet
A gazdáknak a jelenlegi közös agrárpolitika (KAP) ez év végi kifutása után is meg kell kapniuk az őket megillető támogatásokat – mondta az agrárminiszter.
A gazdáknak a jelenlegi közös agrárpolitika (KAP) ez év végi kifutása után is meg kell kapniuk az őket megillető támogatásokat – mondta az agrárminiszter.

Az Agrárminisztérium célja, hogy a mezőgazdaság korszakváltása a Kárpát-medencében élő, évszázadok óta itt termelő és gazdálkodó magyarság egészét szolgálja – jelentette ki a tárcavezető.

A közvetlen és nemzeti támogatások jövedelembiztonságot nyújtanak a gazdálkodóknak, miközben a megnövekedett társadalmi elvárásokra, és a klímaváltozás hatásaira való felkészülést is elősegítik.
A népességrobbanás nemcsak fenyegetés, de lehetőség is, a máig kiaknázatlan afrikai piacért óriási a nemzetközi tülekedés, amiben a volt gyarmattartók némi előnnyel indulnak.

Egyre növekszik a világ népessége, az erőforrások viszont folyamatosan szűkülnek – hangsúlyozta az agrárminiszter Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon.

Az iskolatej-, valamint az iskolagyümölcs- és iskolazöldség programokra a kormány ebben a tanévben összesen 7,81 milliárd forintot fordít – közölte az Agrárminisztérium.

Nagyobb szerepvállalásra ösztönözné a fiatal gazdákat az Agrártárca, részben a tárca szakiskolai hálózatán keresztül, illetve a Vidékfejlesztési Programból igényelhető támogatások segítségével.
Az új vezetők mindegyike a helyi erdők kezelésében tapasztalattal rendelkező erdőmérnök szakember – jelezte az agrártárca.
A nemzetközi vízpolitikával és vízdiplomáciával foglalkozó mesterképzés indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) víztudományi karán – közölte az intézmény kedden az MTI-vel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök megjegyezte, a Tiszának nem marad más, csak a politikai bűvészkedés.

Ha nem figyel, összes megtakarításától megszabadíthatják.

Gulyás Gergely az Igazság órája vendége.

Kedden még kitart az extrém hideg.

Brit politikusok és Washington is sürgeti a lépést.

Az orosz hadsereg összpontosítja erőit.

Dina Powell McCormick érkezett a META élére.

Havas Jon teljesen kikészült.

A home office rugalmas, de jogilag „könnyű”; a távmunka kötöttebb, viszont költségelszámolásban erősebb.

Ez az oka az intézkedésnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.