Gyorsítja a kifizetéseket a Magyar Államkincstár
Nagy István agrárminiszter közölte: a következő 3 hónapban mintegy 122 milliárd forintot utalnak át a termelőknek.
Nagy István agrárminiszter közölte: a következő 3 hónapban mintegy 122 milliárd forintot utalnak át a termelőknek.

Az Agrárminisztérium természetvédelmi területté nyilvánította a Duna Táti-szigeteinek közel háromszáz hektáros térségét – közölte csütörtökön a magyar állami természetvédelem hivatalos honlapja.
A cél az, hogy a gazdák minél gyorsabban és zökkenőmentesebben jussanak hozzá a tavaszi munkálatokhoz szükséges forrásokhoz – mondta Nagy István.

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel indul a pályázat.
A legnagyobb területen az aszály pusztítása okozott gondot, ezért a megítélt és kifizetett kárenyhítő juttatás összegének jelentős része aszálykár után jár a gazdáknak.
Feldman Zsolt, az Agrártárca államtitkára elmondta: az új rend kiszámítható és támogató környezetet biztosít a termelők számára.
Az Agrárminisztérium közölte: a növényegészségügyi megelőzés támogatása iránti kérelmet március 31-ig tudják benyújtani a szőlőtermelők a Magyar Államkincstárhoz.
Az államtitkár az avatóünnepségen elmondta: a magyar mezőgazdasági beruházások értéke 2019 első három negyedévében 301 milliárd forint volt.
Tarpataki Tamás helyettes államtitkár elmondta, hogy a hazai sertéshúsfogyasztás jelentősen elmarad az európai uniós átlagtól, annak mintegy kétharmada.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyszerű, otthon végezhető mozdulatok segítenek.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

Németország hadrendbe áll az Északi-sarkvidéken.

Az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést a zaporizzsjai Novobojkivszke elfoglalásáról tett bejelentést.

A gólnak nem, csak a Liverpool-kötődésű gólszerzőnek tudott örülni a Barnsley fiatal trénere.

A készülő emlékhelyen a romterület védett bemutatása mellett látogatóközpontot is építenek.

Döbbenetes meglepetéseket hozott a labdarúgó FA Kupa hétvégi fordulója. Kiesett a címvédő, de ami a Manchester Uniteddel történt, arra sincsenek szavak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.