Négy pandakölyköt mutattak be a kínai Csungking állatkertjében
Lee McGeorge Durrell férjével, az író-természettudós Gerald Durrell-lel együtt könyveket írt, filmeket forgatott, állatkertjükben kihalás szélére került fajokat próbáltak megmenteni.
Ma már egyre ritkább, hogy az állatokat az emberek veszélyeztessék, a védelmet a látogatói kultúra és a társadalmi felelősségtudat fejlesztésével lehet leginkább biztosítani.
Elkészült a nyíregyházi Sóstói-erdőn keresztülvezető erdei sétány és ennek folytatásaként a Nyíregyházi Állatpark új, négy kilométer hosszú ökológiai tanösvénye. A több mint 298 millió forint értékű beruházást pénteken adták át a nyírségi megyeszékhelyen.
A környezetvédelmi világnapon, szerdától kitiltották az egyszer használatos műanyag eszközöket a debreceni állatkertből és vidámparkból – közölte a park igazgatója az MTI-vel.
Állatorvosi klinikát, takarmánykonyhát, valamint a személyzetnek jobb munkakörülményeket biztosító épületegyüttest adtak át a veszprémi állatkertben, a beruházás a Modern Városok Program részeként valósult meg.
A szabályokat figyelmen kívül hagyva, etetési időben ment be ellenőrizni az oroszlánok kifutójának kerítését egy fiatal gondozó a hétvégén egy észak-németországi állatkertben, két hím példány pedig súlyosan megsebesítette a férfit, aki „csodával határos m
Tarka lámacsikó született a debreceni állatkertben: a kis csődör mintegy 12 hónapos vemhesség után látta meg a napvilágot húsvéthétfőn, és születése után fél órával már lábra is állt.
Világraszóló szaporítási eredményt jelentett be a Fővárosi Állat- és Növénykert: a tojásrakó emlősök közé tartozó hangyászsünöknél életerős, egészséges utód cseperedik.
Tigris sebesített meg súlyosan egy látogatót a szlovákiai Zsolna magánállatkertjében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem hagyta annyiban a The New York Times amerikai napilap vádaskodását a. milliárdos.
A fiatal kapus sikere túlmutat önmagán, derült ki a Puskás Akadémia tehetséges védőjének történetéből.
Gulyás Piroska gyermekvédelmi szaknyomozóval beszélgettünk.
Az FC Noah-t mindössze néhány éve alapították, de így is figyelni kell rá.
A brit kormány által közzétett új jelentés szerint elkövetett gyermekbántalmazási ügyek gyanúsítottjai között jelentős arányban találhatók migránsok és menedékkérők.
Leó pápa a béke misszionáriusa lehet az egyház élén.
A női vízilabda-válogatottnál az építkezés mellett az eredmény sem másodlagos a vb-n.
Az olasz EP képviselő asszony egy terrorista banda tagjaként vert össze Budapesten ártatlan járókelőket.
Az FC Noah-t mindössze néhány éve alapították, de így is figyelni kell rá.
A brit kormány által közzétett új jelentés szerint elkövetett gyermekbántalmazási ügyek gyanúsítottjai között jelentős arányban találhatók migránsok és menedékkérők.
Leó pápa a béke misszionáriusa lehet az egyház élén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.