Egy filmes mese, amelynek nem az agymosás a célja
A Medvének fölül kell emelkednie az egyéni önzőségén, hogy megélhesse a közösségi lét örömét.
A Medvének fölül kell emelkednie az egyéni önzőségén, hogy megélhesse a közösségi lét örömét.
A filmben egy csapat ügynök olyan X-aktás ügyeken dolgozik, amelyek Mulder és Scully számára nem tűnnek izgalmasnak.
Egyre több hollywoodi rendező igyekszik visszatérni a klasszikus trükkökhöz.
A Jégvarázs második része 124 milliós (37,6 milliárd forintos) jegyárbevétellel nyerte az észak-amerikai mozis hétvégét – írta iparági becslések alapján a Varitey.com.
Hetedik alkalommal rendezik meg az országos rajzfilmünnepet mától vasárnapig. Temérdek program várja a kicsiket és a nagyokat, Lövőtől Nyíregyházáig, Budapesttől Felpécig.
Budapestre érkeznek a legújabb animációs filmek, a fesztivál nyitófilmje a bristoli Aardman stúdió Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animációja lesz.
Telt házzal vetítik a dokumentumfilmeket is a miskolci CineFesten, mert a valóság az utóbbi időben izgalmasabbá vált, mint a képzeletbeli világ.
A divatipar felismerte a természetességben rejlő üzleti lehetőségeket, a filmipar ezzel szemben még mindig kétségbeesetten keresi az örök fiatalság Szent Grálját.
Hiánypótló a Magyar Nemzeti Filmarchívum három DVD-ből álló kiadványa. Az első a 60-as, a második a 70-es, míg a harmadik a 80-as évek legfontosabb rövidfilmjeit tartalmazza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A HBO Max júniusi kínálata bőven tartogat izgalmat: visszatér Az aranykor új évada, jön egy sokkoló sorozat, egy magyar popsztár útját követő rendhagyó dokumentumfilm, de Jason Momoa is megérkezik a Minecraft világába.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Tombol a kettős mérce.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.