Gyász, műgyász
Az Apró-villa ma a Gyurcsány, Dobrev árnyékpár rezidenciája.
Az Apró-villa ma a Gyurcsány, Dobrev árnyékpár rezidenciája.
Egyelőre nem tudni, hogy a DK elnöke melyik ingatlanától válna meg.
Hatvanöt év telt el, de a forradalom igazából még mindig nem fejeződött be. A régiek egy része talán eltakarodott, de jöttek helyettük jól kiképzett ifjabb titánok.
A Gyurcsány-féle hazafiatlan népfront előválasztásnak hazudott komédiájának nem volt valódi tétje, de a szemfényvesztés azért szolgál néhány tanulsággal.
Alacsonyan szállnak a kisnyilas ÁVH-sok a szemlőhegyi Gyurcsány–Dobrev–Apró-villánál.
Nem találják ki, ki mondott beszédet Rajk László újratemetésén… De bizony, Dobrev Klára nagypapája, Apró Antal. Kicsi a világ.
„Az, amit én tudok, amit én képviselek, amit én nyújtani tudok, arra ennek az országnak szüksége van” – mondta Dobrev Klára, a DK kormányfőjelöltje.
Egy újabb baloldali választási vereség után a kereslethez talán felnő a kínálat is. A hiénák pedig visszasomfordálnak Szemlőhegyi úti odújukba.
A KDNP politikusa Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát emlékeztette arra, hogy a villát, ahol élnek, Rákosi Mátyásnak köszönhetik.
A zabrált szemlőhegyi zsidó villából kitekintve van igazán akusztikája az itt lakó Dobrev Klára „Soha többé!”-gettószózatának.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A FÖLD ÁRNYAS OLDALA – Lehet jogos a demonstrálók haragja, de a külföldi befolyásolás aláássa a népakaratot.
Az amerikai elnök sem ezt várta a Philadelphia Eagles és a Kansas City Chiefs NFL-döntőjétől.
Hirdetés – Számos akció- és katasztrófafilm tette már központi témává az áramellátás megszűnését.
Az amerikai elnök hagyományosan a Super Bowl előtt nyilatkozott a médiának.
Olaf Scholz a német szociáldemokraták kétszínűségét bizonyította a vitán.
Publicistánk legújabb blogbejegyzése
Zelenszkij utoljára 2019-ben indult el választáson.
A színész elszabadult hajóágyúként viselkedik.
A lépés történelmi jelentőségű.
Olaf Scholz és Friedrich Merz összecsapását közvetíti a német közmédia.
A Liverpool vezetőedzője ezúttal kínos vereség után nyilatkozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.