Magyar Péter „lagzilajcsizott” egy kis áramot
Érdekes párhuzamot vont a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációvezetője.
Érdekes párhuzamot vont a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációvezetője.

Lagzi Lajcsi elmondása szerint versenyeztek a rabok, hogy ki tud nagyobbat rúgni belé.

Nagy értékű humanitárius konvoj indult útnak Franciaországból Ukrajnába.

Baranyi Krisztina antiszemita kijelentése még a baloldali önkormányzati képviselőknél is kiverte a biztosítékot. De hosszú a munkahelyettesítő bűnlajstrom.

Az első gyanúsításra napokon belül sor kerülhet a politikai hátterű bűncselekmény miatt.

A Borka-Szász Tamás irodájában folytatott bitcoinbányászat a DK pártfinanszírozását szolgálhatta.
A kormánypárt frakciószóvivője felidézte: a DK-s vezetésű erzsébetvárosi önkormányzatnál igen súlyos bűncselekmény történhetett.

A bizonyítékok alapján biztosra vehető, hogy az erzsébetvárosi önkormányzat DK-s politikusának irodájában áramlopás történt.

Több történhetett szimpla áramlopásnál Erzsébetvárosban, ahol szakmányban folyt a bitcoinbányászat.

Bajkai István szerint pártfinanszírozási kérdéseket is felvet az erzsébetvárosi áramlopás.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak a nevek változnak, de a lényeg mindig ugyanaz a baloldalon.

Közéleti szereplők markáns gondolataira lehet szavazni.

Minden volt ami egy Bajnokok Ligája döntőjében is előfordulhat.

A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.

Elmondta Timur Mindics, hogy beszélt-e mostanában Zelenszkijjel vagy Jermakkal.

Esélyük sem volt a kiskamaszoknak.

Újabb érintett lehet az ukrán korrupciós ügyben.

A fél csapat a párizsiakhoz köthető.

The goal is to develop a package of proposals that is acceptable to all stakeholders and would be introduced after the elections.

Az M5 csatornán láthatjuk ma este Leslie Mandoki koncertfilmjét
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.