A Miniszterelnökség ÁSZ-vizsgálatot kezdeményezett Szegeden az épülő uszoda miatt
Az mszps-s Botka László vezette Szeged a Modern Városok programban összesen 16,2 milliárd forintot kapott a fedett uszoda építésére.
Az mszps-s Botka László vezette Szeged a Modern Városok programban összesen 16,2 milliárd forintot kapott a fedett uszoda építésére.

Szabályszerűen számolta el és tartotta nyilván a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a 2015-2017-es központi költségvetési támogatásokat – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
„Egyes nemzetközi indexek politikai megbélyegző hatása mögött nincsenek tudományos következtetések levonására alkalmas eredmények” – jelentette ki Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke A jó kormányzás támogatása megbízható mérési rendszerekk
Korábban leégett irodájukban állítólag megsemmisült könyvelésükre hivatkozva támadja a DK az ÁSZ-t, mert a szervezet a törvényben rögzítettek szerint kéri számon a 2018-as pénzügyi beszámolójukat.

Az áfa-adórés csökkenésével a kormány közérdekű beruházásokat – például útépítést, családtámogatást, klímaváltozással kapcsolatos kiadásokat – tud finanszírozni – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A magyar családpolitika eredményessége már jelenleg is érzékelhető, európai uniós összehasonlításban is szignifikáns mértékű a teljes termékenységi arányszám 2011-től bekövetkezett javulása — mutat rá az ÁSZ.
Ha az adófizetést el lehet kerülni, akkor hiába emeli a kormányzat a termékdíjakat, ettől azok a vállalkozások lesznek versenyképesebbek, amelyek nem fizetnek adót – jelentette ki Domokos László.
Az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá 2017-ben összesen 131 gazdasági társaság tartozott, amelyek vagyona – a 2016-os beszámolók alapján – összesen mintegy 1978 milliárd forintot tett ki.

A helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás előtti kampányban 286 sajtótermék tehet közzé politikai hirdetést, ennyien juttatták el ugyanis a törvényben megszabott határidőig árjegyzéküket az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) – közölte a szerv



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hankó Balázs feljelentést tesz az ügyben.

Az első és a második nagy háborúból nem tudtunk, de ebből a mostaniból kimaradunk – jelentette ki a miniszterelnök.

Koncz Zsófia a nemzeti konzultáció kitöltésére biztat mindenkit.

Nem várt fordulatot vett a lakodalom.

A miniszterelnök megszakítja malajziai útját.

Brüsszel adóemelést, a családi adókedvezmények szűkítését és a rezsicsökkentés megszüntetését követeli Magyarországtól.

„Számunkra Magyarország az első. Nem Ukrajna”.

Szappanos Péter több védéssel járult hozzá a pontszerzéshez.

A kereséshez többtucatnyian csatlakoztak, autóval, gyalog indultak a lehetséges helyszínekre.

Putyin kijelentette, hogy a nagycsaládos életformának kellene az orosz társadalom természetes normájává válnia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.