Kegyetlen árvíz emésztett el két államot Ausztráliában + képgaléria
Több mint 150 ezer lakost szólítottak fel otthona elhagyására.
Több mint 150 ezer lakost szólítottak fel otthona elhagyására.

Az ausztráliai púposbálna-populáció mérete újra elérte azt a pontot, ahol már nem fenyegeti kihalás.

Becslések szerint csak az elmúlt három évben a populáció harminc százaléka veszett oda.

Ausztrál politikai vezetők elismerték a munkahelyeken jelen lévő mérgező légkör természetét.

A most bejelentett döntés a fokozatos határnyitás újabb szakaszát jelenti.

A lobogót mostantól bárki reprodukálhatja anélkül, hogy félne a jogi következményektől.

A döntés azzal jár, hogy a világelső három évig nem léphet be az országba.

Scott Morrison kormánya és az ügyben eljáró bíróság egymásra igyekeznek hárítani a felelősséget.

Az apja figyelmetlensége miatt az ausztrál kisfiú közel 266 ezer forintért tudta leadni a rendelését.

Mun Dzse In elmondta ugyanakkor: Szöul nem csatlakozik a pekingi téli olimpia bojkottjához.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter elbukhat a bizonytalanok körében.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

Peptidek, SARMs, vegyületek – egyre több fiatal találkozik ezekkel az interneten könnyen beszerezhető szerekkel, miközben sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mik is ezek, miért illegális a kereskedelmük, és milyen súlyos egészségügyi következményekkel járhat a használatuk.

A britek megelőző lépést tettek.

A gyermekkönyvek ma már az ideológiáról szólnak.

Vlagyimir Putyin kész lenne alkura, míg Volodimir Zelenszkij vonakodik.

Az Afrika-kupa elődöntőjében Egyiptom kikapott Szenegáltól, Marokkó tizenegyesekkel győzte le Nigériát.

A magyar válogatott pénteken Lengyelország ellen kezdi meg a csütörtökön rajtoló Eb-t, rögtön kulcsmeccs lesz a nyitány.

A Bundesliga-klub elbúcsúzott Naby Keitától, akinek megtartásában korábban Kubatov Gábor kételkedett. Hajnal Tamás elárulta a megoldás kulcsát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.