Jogvédők festékkel öntötték le az ausztrál elnök kocsiját
A tüntetők azt lkövetelték, hogy minden migráns számára engedélyezzék a beutazást Ausztráliába.
A tüntetők azt lkövetelték, hogy minden migráns számára engedélyezzék a beutazást Ausztráliába.

Elengedhetetlen az angol nyelv alapszintű ismerete ahhoz, hogy valaki a társadalom részeként működni tudjon – mondta a kormányfő.
Az észlelt mikroműanyagok mennyisége 25-szöröse a korábbi mélytengeri tanulmányokban mértnek.
Kihalásuk után 3000 évvel újra élnek vadon erszényes, más néven tasmán ördögök az ausztrál kontinensen.

Az Ulurut tavaly októberben zárták le a turistaforgalom elől.

A kiterjedt mentőakció résztvevői azon igyekeznek, hogy a még élő állatokat kimentsék a sekély vízből.

Jason Fowler ökológus vette észre a három bálnát szeptember 2-án.

Jelentősen csökkent a rákos betegek diagnosztizálása a koronavírus-járvány közepette Ausztráliában, a rákszűrések, a műtétek és a kezelések számában szintén visszaesés történt a tavalyi év ugyanezen időszakához képest – közölte hétfőn a rákos megbetegedés
Már az intézményi befektetők is elítélik cégeik pökhendi és nemtörődöm magatartását a helyi őslakosközösségekkel szemben.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Újabb részleteket árult el a tiszás szociológus.

Magyar Péter lelkesen asszisztál Brüsszel minden tervéhez.

Van, ahol már süt a nap, de még korai örülni.

Kórházba került.

Nyolc magyar energiaprojekt a reflektorfényben.

Késelés egy ulmi Media Marktban, a német rendőrség lelőtte az elkövetőt.

A NABU videójából minden kiderül.

Speciális konstrukciót dolgoztak ki, így az érintettek még a hosszú felszámolási eljárás lezárása előtt hozzájuthatnak a nekik járó összegekhez.

Továbbra is ő az Aalesund edzője.

Gulyás Gergely a kormányinfón beszélt a kifizetésekről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.