Hosszabb jogosultság és könnyített igénylés a gyermekeseknek
A járványhelyzetre tekintettel az intézkedések egyik fő célja a biztosítási jogviszony fenntartása.
A járványhelyzetre tekintettel az intézkedések egyik fő célja a biztosítási jogviszony fenntartása.

A kormány célja, hogy mind a 78 hazai szülészeti osztály egységesen magas színvonalon működjön – mondta Novák Katalin Budapesten a Jahn Ferenc-kórház felújított koraszülöttosztályának átadásán.

A kérvényezők 42,1 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jövőbeli ingatlancéljaira szeretné igényelni a babaváró támogatást, míg további 15,7 százalék a már meglévő lakását, házát újítaná fel.
Az igénylők 13 százaléka megtakarítási céllal veszi fel a támogatást, ezen belül részben a később megszületendő gyermek miatt, részben pedig magyar állampapír pluszt vásárolnak belőle.

A lakosság egy része visszafogta a költekezést májusban a várható kedvezményes lehetőségek hírére. A családok tervezni kezdtek a nagyobb beruházást jelentő lakás- vagy autóvásárlás előtt.

Újabb bankok jelezték a távirati irodának, hogy részt vesznek a babaváró hitel nyújtásában, és elkezdték az igények felmérését.

A pénzintézetek várakozásai szerint már indulásakor jelentős érdeklődés lesz a július 1-jétől elérhető babaváró hitel iránt,
Egy kutatásból kiderült, hogy a megkérdezett gyermeket várók közel 92 százaléka a maximális, 10 millió forintos kamattámogatott kölcsönt venné fel.
Befolyásolja-e Orbán Viktor és a Fidesz szereplését az uniós választáson a mostani Orbán-Trump találkozó? Valóban új fejezet kezdődik-e a két ország együttműködésében?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az inézet Márki-Zay Péter után Magyar Pétert tolja.

Lakástűzhöz, balesethez és szén-monoxid-mérgezéshez is riasztották a szakembereket.

Az RTL az elmúlt öt-hat évben a legszínvonaltalanabb, legócskább baloldali liberális propagandacsatornává silányult – fogalmazott Kocsis Máté, aki szerint a baloldalon a média politizál, és gyártja az olyan történeteket, amelyek szerintük ártalmasak lehetnek a kormánynak.

A Jézuska-gömb mentette meg a lakást a háború alatt egy bombázástól.

Putyinnak üzenhetett az ukrán elnök.

A brit múzeum szerint ideje „dekolonizálni” a fehér szakállú jótevőt.

Találtak egy embert, aki segíthet a nyomozásban.

Jobb híján főleg állami autóként futott nálunk sok 1101 Tudor. Kipróbáltuk ritka, kabriólimuzin változatát.

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

5 program, ha már unod a bejglit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.