Döntöttek a budapesti vb-n balesetet okozó sofőrről + videó
A sajnálatos eset után a szervezők szigorítottak a Nemzeti Atlétikai Központ területére vonatkozó közlekedési szabályokon.
A sajnálatos eset után a szervezők szigorítottak a Nemzeti Atlétikai Központ területére vonatkozó közlekedési szabályokon.
Több jármű is áthajtott rajta.
Vácon történt a tragédia.
Két személyautó ütközött össze az M7-esen a fővárosból kifelé vezető oldalon, Tárnok térségében, több kilométeres a torlódás.
A Wagner-csoport vezetője is meghalhatott a balesetben.
Éppen bontották.
Két karambol is történt az autópályán.
Baleset történt korábban Pákozd környékén.
Az autóbaleset miatt deréktól lefelé lebénult parakajakos Párizsban aranyéremmel szeretne felérni a csúcsra.
Megtalálták a férfi hátizsákját is, benne a jogosítványával és egy bankkártyával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A biztonságpolitikai szakértő szerint Irán és az USA konfliktusa évek óta érik – most ért a robbanáshoz.
Az aláírók kitértek a kárpátaljai magyarok helyzetére is, remélik, nem haragszanak rájuk az ukránok.
Hősként tértek haza a 2009-es egyiptomi vb bronzérmeseiként, de nem úgy, ahogy szerették volna.
The Tisza Party leadership spares no one and nothing.
A száműzetésben lévő iráni ellenzéki Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa (NCRI) az iszlám köztársaság legfőbb politikai és vallási vezetőjének távozását követeli az Irán elleni amerikai támadásokat követően.
A világ legismertebb gospel sztárkórusa ismét Magyarországra látogat.
Felkavaró és hátborzongató történetek a kérészéletű uralkodónőkról.
A száműzetésben lévő iráni ellenzéki Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa (NCRI) az iszlám köztársaság legfőbb politikai és vallási vezetőjének távozását követeli az Irán elleni amerikai támadásokat követően.
A világ legismertebb gospel sztárkórusa ismét Magyarországra látogat.
Felkavaró és hátborzongató történetek a kérészéletű uralkodónőkról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.