Van, aki szerint Borkai Zsolt maradhatott volna
Feszült hangulatban szavaztak a győriek a tegnapi polgármester-választáson, a legtöbben nem akartak beszélni sem az elmúlt hónapok eseményeiről, sem a szavazásról.
Feszült hangulatban szavaztak a győriek a tegnapi polgármester-választáson, a legtöbben nem akartak beszélni sem az elmúlt hónapok eseményeiről, sem a szavazásról.

A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint bár az ellenzék megugrotta, amit kellett, kérdéses, hogy a választók is velük ugranak-e.

Egyre biztosabb, hogy több mint két évtized után baloldali vezetése lesz Mohácsnak. A fideszes polgármester és jelölt, Szekó József halála után ugyanis Csorbai Ferenc az egyetlen, akire a helyiek szavazhatnak.

Közös levélben kéri a balliberális ellenzék Hunvald Györgyöt, hogy októberben ne induljon el Erzsébetváros polgármesteri székéért – értesült a 24.hu.
Bár Karácsony Gergely a napokban újra azt állította, hogy Budapest mind a huszonhárom kerületében egy kihívója lesz a Fidesz jelöltjének, a valóság ismét megcáfolta szavait.
Két nappal a határidő lejárta előtt a lehetséges 160 ezer helyett csupán 880 delegáltat jelentettek be a szavazatszámláló bizottságokba az ellenzéki pártok.

Nem akarnak kampányhangulatot teremteni, mert valószínűleg félnek a magas részvételtől, és csak a törzsszavazóikat szeretnék mozgósítani.

Saját ünnepségeik után valamennyi ellenzéki párt – a Mi Hazánk kivételével – átvonult a civilek Szabad sajtó útján tartott demonstrációjára.

Szemben a tavaly decemberi zajos botránnyal, az ellenzék hétfőn megelégedett azzal, hogy bojkottálta az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első munkanapját.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőrség három embert elfogott.

Magyar Péter szegedi beszédében ismét a belpolitikai támadásoké volt a főszerep, ám egyetlen szóval sem érintette Európa legfontosabb ügyét.

Ez a Fidesz, mutatott rá a kormánypártok kommunikációs igazgatója.

Számos európai országban tarthatatlan közbiztonsági helyzet alakult ki.

Orbán Viktor nyíltan szembement a háborúpárti tervekkel és megvédte a magyarok érdekeit.

Napi hírösszefoglaló.

Nem annyira biztonságról, mint inkább egy újabb szemtelen, mondhatni arcátlan kísérletről van szó – jelentette ki Lavrov.

Többszázezer eurót fordítottak menekültek sportolására.

Az ukrán elnök ismét talált kifogást, hogy miért nem tartanak választásokat Ukrajnában.

A tavalyi elődöntős is elbukott a meglepetések estéjén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.