Futottak még
Mit is mondott Csurka István látnok 2010 tavaszán Vonáék akkori szárnyalásáról? „A Jobbik csak a trójai faló szerepét játssza, a választások utánra kell.”
Mit is mondott Csurka István látnok 2010 tavaszán Vonáék akkori szárnyalásáról? „A Jobbik csak a trójai faló szerepét játssza, a választások utánra kell.”
Egy vérbeli Momentum-akció.
Hamar kiderült, a hajdani pénzügyi inkvizítor állapotában nem történt érdemi javulás, körmondatai előrehaladott státusra utaltak.
Sohasem hittük volna, hogy Szabó Tímea párbeszédes őrjöngésspecialista országgyűlési képviselő szavait bármilyen kérdésben találónak fogjuk érezni. Most ez is megtörtént.
A kommunista örökség jegyében ma is hazánk ellen dolgozik a Momentum korábbi elnöke.
Gyöngyösi Márton egy éve még nem támogatta a migránsok kvóta szerinti szétosztását, most megszavazta. A baloldal továbbra is tagad.
People, however, expect efforts towards peace, the analyst stressed.
Az emberek azonban a béke irányába tett erőfeszítéseket várnak − hangsúlyozta az Alapjogokért Központ elemzője.
„Visszahúzó tényezőnek” nevezi azt a szemkilövőhegyi családot, amelytől már azokban az esztendőkben szaftos „felmérési” megbízásokat kapott, amikor Láriferi még kormányfőként vitte kátyúba az országot?
Civilként pozicionálná magát a főpolgármester a jövő évi választáson.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Érdemes figyelni a disznókat, a juhokat és a fecskéket.
Egyéni akciókban és a korábbinál kevésbé szervezetten érkeznek.
Felháborító, hogy a gyermekek védelmének ügyét politikai haszonszerzésre próbálják felhasználni a baloldalon.
Közösen megálljt lehet parancsolni a kampány során az ellenzék részéről megfogalmazott rágalmaknak, üzente az államtitkár.
Nagy siker lesz, ha az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciójának (ANO) sikerül megnyernie a választásokat Csehországban, és a mozgalom lehetőséget kap a kormányalakításra – jelentette ki Andrej Babis.
Recep Tayyip Erdogan szerint Izraelnek le kell állnia a támadásokkal.
Az amerikai hadsereg négy feltételezett „narkoterroristát” ölt meg a legutóbbi, Venezuela partjainál kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított hajó elleni csapásban – jelentette be pénteken Pete Hegseth hadügyminiszter.
Bombameglepetést hozott a labdarúgó NB I 9. fordulójának pénteki nyitómérkőzése.
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
A volt német kancellár kiemelte: a magyar kormányfő mindig kompromisszumra törekedett az európai színtéren.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.