Kétharmados Fidesz-győzelem született Kiskunmajsán
Az adatok szerint Kiskunmajsán is elsöprő erővel nyertek a kormánypártok.
Az adatok szerint Kiskunmajsán is elsöprő erővel nyertek a kormánypártok.

A nyitó esten a Déryné ifjasszony című darabot láthatjuk Vidnyánszky Attila rendezésében.

Visszatérni látszik a romantika iránti igény: a sárba merített lelkek színházának divatja múlófélben van.

Balogh Tibor művészeti tanácsadó úgy látja, hogy idén nem lesz egyszerű dolga a zsűrinek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Lapunk minden fontos mozzanatról beszámol.

A miniszterelnök az elmúlt években minden fontos, sorsdöntő kérdésben helyes álláspontot képviselt.

Bejön a kéményen, és viszi a tévét, kocsit, házat.

A fiatalok jelentős állami támogatásokhoz jutnak.

A védőburok elvesztette elsődleges biztonsági funkcióját.

Több halálos áldozatról számoltak be.

Utcára vonultak a tiltakozó diákok pénteken.

Elérhető a Hunyadi-sorozat és a Viszkis is a Filmión.

Hatóanyagok térben és időben precízebb aktiválását segíti.

Thomas Tuchel és Julian Nagelsmann is sokáig juthat csapatával a világbajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.