Nem újdonság a baloldalon a sajtómunkások fenyegetése
A jobboldali újságírók és sajtóorgánumok vegzálásában Fekete-Győr mellett Jakab Péter, valamint Szabó Tímea is jelesre vizsgázott.
A jobboldali újságírók és sajtóorgánumok vegzálásában Fekete-Győr mellett Jakab Péter, valamint Szabó Tímea is jelesre vizsgázott.

Baloldali háziorvosok nem hajlandóak oltani, visszaküldik a keleti vakcinákat, kockáztatva ezzel magyar emberek életét – írta közleményében a Fidesz.

A sajtószabadság hiányáról kesereg ott, ahol az életüktől megfosztott emberek emléke fátyolozza be a teret.

Fontos az immunrendszerünk, mert egy „megfelelő” nemzetközi helyzet mindent romba dönthet.

Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester szimpátiagörbéje már az első munkanapján zuhanásba kezdett.

A jövő évi választásokon a kommunisták tényleg a végső harcra készülnek.

A főváros ünnepi ki-, illetve ki nem lobogózása kapcsán kialakult vitában minap – háromnapos fáziskéséssel – maga Karácsony Gergely is megszólalt.

Európai összehasonlításban is kiemelkedően sokszor támadja Magyarországot a hazai baloldal.

Ma már a baloldalhoz kötődö közvéleménykutatók is a kormánypártok erősödését jelzik.

Mindig szívesen hallgatom, olvasom Schiffer Andrást. Azon kevés ellenzékiek egyike, aki indulatok nélkül, érvelve vitázik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.

Közösségi oldalán üzent a magyar kutatóűrhajós.

A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.

A tartalékosok száma 2031-ben körülbelül egymillió lesz.

Háborúra készül Berlin.

Készek és hajlandók a listát tovább bővíteni.

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Az 1972-es müncheni olimpián szovjet színekben nyert aranyérmet.

The ice rink set up in front of the Great Reformed Church in Debrecen has been awarded the title of Europe’s Best.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.