Karácsonyi sajtószabadság
Ha rajtuk múlik, minden nem baloldali-globalista sajtóterméket és médiumot betiltanának – természetesen azzal az argumentációval, hogy nem sajtótermékekről, hanem propagandakiadványokról van szó.
Ha rajtuk múlik, minden nem baloldali-globalista sajtóterméket és médiumot betiltanának – természetesen azzal az argumentációval, hogy nem sajtótermékekről, hanem propagandakiadványokról van szó.
A második helyen a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) végzett, 23,7-24 százalék körüli eredménnyel, ami több mint a duplája az öt évvel ezelőtti 10,6 százaléknak.
Kerüljük el, hogy két politikai-kulturális buborék lebegjen egymás mellett, néha össze-összeütközve. A tisztánlátás, a másik oldal hangulatának megismerése nélkül nem győzhet a kormány 2022-ben.
Evo Morales baloldali elnök a szavazatok 45,28 százalékát kapta a vasárnapi bolíviai választáson, második helyen a voksok 38,16 százalékával jobbközép ellenzéki kihívója, Carlos Mesa áll, ők ketten mérkőznek meg a december 15-én esedékes második fordulóba
Noha kezdeményezték a megfelelő eljárásokat, a választási eredmény megváltoztatására már minden bizonnyal nem lesz lehetőség.
A migráció, a zöldkérdés, illetve a homoszexuálisok jogai is éket verhetnek a politikai ideológiájukat tekintve különböző kormányzati, illetve fővárosi vezetők közé.
A kormánypárt közlése szerint a Budapest VI. kerületében induló ellenzéki polgármesterjelölt négy hónapig tartó, hazugságokra épülő kampánya újabb szintet lépett.
Gondold végig alaposan, amíg a szavazófülke magányában állsz, és felejtsd kint mindazon hazugságokat, fenyegetéseket, röviden az internacionalista hagymázat, amire bent nincsen szükséged.
Most is a Fidesz-szimpatizánsok szavazási hajlandóságán múlik a magyar politika jövője. A Gyurcsányok, a nácik, az ultraliberálisok visszakerülhetnek abba a politikai karanténba, ahová valók.
Míg a nyilvánosság előtt támogatóan szólalnak fel a közös ellenzéki jelölt kapcsán, a színfalak mögött mindent megtesznek Karácsony bukása érdekében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint meg kell változtatniuk az internetes kultúrát Magyarországon.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.