Minden eddigit felülmúló baloldali aljasság
Azért mindennek van határa!
Azért mindennek van határa!

A baloldali politikusokból álló mezőtúri koalíció tagjai csatlakoztak a Hadházy-féle szélsőséges akcióhoz.
Egyértelműen szervezett akciónak tűnik, amit vélhetően központi iránymutatások alapján hajtanak végre.
Olyan széles körben emeli a kormány a forrásokat, ahogyan korábban csökkentették azokat a baloldaliak.

A politikai indíttatású szervezkedések célja a belpolitikai bizonytalanság előidézése volt.

Szentendrére érkezett az ellenzékből induló összefogást belülről szétrepesztő országos politikai vírus.

A baloldalon nem mindig ennyire kíméletlenek a pedofíliával szemben.

Az őszinte diskurzus helyett öngyilkos jellegű kampányt folytatnak a rendőrség ellen.
A vállalkozások már csaknem kétszázezer dolgozó után igényeltek munkahelyvédelmi bértámogatást.
A baloldal nem támogatta a gyermekek elleni bűncselekmények szigorítását – írta közleményében a Fidesz.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Azonnal segítség érkezett hozzá.

Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.

A kiadványban Magyar Péterre jellemző eseményeket mutatnak be, a naptár azonban csupán áprilisig tart…

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

Gazdag programmal vár mindenkit a Fonó a két ünnep között.

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

In an interview, Lutheran Bishop Peter Kondor spoke about how Christmas can become a true source of joy even for those who are lonely.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.