Lánczi Tamás: Ugyanolyan külföldi befolyásolási kísérlet készülhet, mint amilyennel 2022-ben próbálkoztak
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke abból következtet erre, hogy Magyar Péter mögött feltűnt a Bajnai-féle datadatos kör.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke abból következtet erre, hogy Magyar Péter mögött feltűnt a Bajnai-féle datadatos kör.

Van egy ember, aki kirobbanthatatlan bármilyen baloldali szereposztásból.

A június 9-i európai parlamenti és a hazai önkormányzati választások is szóba kerültek az Országgyűlés elnökével készült interjúban.

A zuglói korrupciós ügybe keveredett Molnár Zsolt mellett az egykori D–209-es ügynök, Medgyessy Péter is a Balaton partján pihenget.

Nem ment el szó nélkül a beszólás mellett a fideszes politikus.

Bírósághoz fordul az apa, akinek a fia eltörte a kezét a III. kerület egyik rendkívül rossz állapotban lévő játszóterén.

A helyi Fidesz szerint Péterffy Attila a hatalmáért remeg.

A távozó honatya a döntését azzal indokolta, hogy szerinte a párt olyan úton indult el, ami nem tükrözi eredeti céljait.

A miniszter szerint ma már nem kérdés, hogy Magyarország politikai okokból nem fér hozzá az uniós forrásokhoz.

Gyurcsány jelöltjét, Péterffy Attila polgármestert 2019-ben az akkor még Mellár Tamás vezette Mindenki Pécsért Egyesület indította a választáson.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Torinóba utazott, hogy szolidaritását fejezze ki a rendfenntartó iránt és meglátogatta a kórházban ápolt rendőröket.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.