A legfőbb ügyész elé kerülhet Gyurcsány Ferenc fenyegetőzése
A bejelentő szerint példátlan az a politikus kijelentés, amely megtorlással fenyegeti a bírákat és az ügyészeket a jogszerű, törvényes tevékenységük miatt.
A bejelentő szerint példátlan az a politikus kijelentés, amely megtorlással fenyegeti a bírákat és az ügyészeket a jogszerű, törvényes tevékenységük miatt.

A Nép Pártján elnöke úgy véli, az Egyesült Államok a demokratikus berendezkedés felé tereli az országot.

Magyarországot, Olaszországot és Lengyelországot csatatérállamként jellemezte a szervezet.

A kommunikációs és médiaszakember több mint három évtizede kezdett televíziózni, azóta közszereplő, ám a fenyegetésekhez nem tudott hozzászokni.

A találkáról képeket is közölt az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége.

Szabó Tímea online sajtótájékoztatón jelentette be a hírt.

Nagy reményt adott a momentumosoknak a tegnapi influenszertüntetés is.

Karácsony, Márki-Zay, Dobrev, Fekete-Győr mind büszkén vonultak a tömegben, és természetesen közösségi oldalaikon is beszámoltak erről.

Jelen állás szerint a DK vezére láthatóan nem sieti el a kis pártocskákkal való összekapaszkodást.

A baloldal zenészek, influenszerek és LMBTQ-aktivisták mögé bújva, civil akciónak beállítva hívott tüntetni a kormány ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.

A munkaadók a sztrájkra éles kritikával reagáltak.

Kínai állampolgárok ezrei estek a bűnszervezet áldozatává.

Az oroszok feltörték a Starlink rendszerét.

Két világbajnok játszotta a German Masters döntőjét, egyikük a csípős megjegyzése után olyat tett, amire több mint egy éve nem volt példa.

Így csökkenthető a bélgyulladás.

Itt a tudatos megoldás a hónapban érkező extra pénzre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.