Régen Gyurcsány, most Dobrev Klára férje a főnök
Ez változott a magyarországi baloldal vezetésében a Fidesz szerint.
Ez változott a magyarországi baloldal vezetésében a Fidesz szerint.

A bejelentő szerint nem engedhető meg, hogy egy külföldről támogatott médiapolip befolyása miatt destabilizáció következzen be.

A nagyobbik kormánypárt közölte, tartják a vállalásaikat.

Úgy tekintenek rájuk, mint akik Sorosék megbízását teljesítik.

Ha elfogynak a szavak, csak a düh és a harag marad.

A nyugdíjasok februárban átlagosan több mint 460 ezer forintot kapnak az alapnyugdíjukkal együtt.

Miközben az ellenzék az ország elszegényedéséről beszél folyamatosan, ezzel szemben a baloldali képviselők tavaly is csak gazdagabbak lettek.

Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezére a saját honfitársaira lövetett, miután elmondta, hogy hazudott nekik. Karácsony Gergelyt folyamatosan körbelengik a korrupciós botrányok.

Amikor baloldali többségű volt a parlament, akkor valamiért nem jutott eszükbe, hogy közvetlenül válasszunk államfőt – írta a Fidesz frakcióvezetője.

According to think tank chief Miklos Szantho, Hungary cannot be a country without consequences.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza húszezer forintot fizetett a keményvonalas bűnözőknek, hogy elmenjenek a Lázárinfóra balhézni.

Ismét megnyílik az uniós forrásokhoz vezető út.

A fővárosban is esett a hó.

A miniszterelnök elbeszélgetett az éttermet üzemeltető családdal.

Kaja Kallas sokat panaszkodik, de nem csak ő van szorult helyzetben.

A területet az orosz támadások kiindulópontjaként használják.

Magyarországon már elindultak a háborúellenes gyűlések.

A főtt krumpli az egyik leggyakoribb köret, mégis sokszor okoz bosszúságot.

Már az a kedvesség is levett a lábamról, amivel a fiatal csinos pincér hölgy beinvitált a sörözőbe. Nem sejthette, hogy nagyon is tudatosan érkeztem.

Két felvétel is készült hasonló esetekről, mindkettő viszonylag szerencsésen végződött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.