idezojelek

Az évek Voldemortja lehet 2024 a fontos választások miatt

Alkalmazkodó taktikára és több pragmatizmusra kell törekednie az európai jobboldalnak.

David Martin  Jones avatarja
David Martin Jones
Cikk kép: undefined

Ian Bremmer, az Eurasia Group alapító elnökének előrejelzése szerint 2024 lesz „az évek Voldemortja”: egy olyan év, amit nem lehet a nevén nevezni. Nem mutatja ugyanis a megoldás jeleit sem az ukrajnai, sem a közel-keleti háború, közben pedig az Egyesült Államokban, Oroszországban és Indiá­ban is globális átalakulásokat ígérő választásokat tartanak. Ha ez még nem lenne elég, júniusban európai parlamenti választások is lesznek, az év során pedig Ausztriától és Litvániától kezdve Horvátországon és Portugá­lián át az Egyesült Királyságig európai polgárok tízmilliói járulnak az urnák elé. Milyen kilátásai vannak az európai konzervativizmusnak az egyre növekvő belső feszültség és szorongás idején?

Széles körben azt feltételezik, hogy ebben az évben a jobboldali populista pártok tovább fognak erősödni Európa-szerte. Az Euronews előrejelzése szerint a jobboldali Identitás és Demokrácia csoport rekordnak számító, 87 mandátumot szerezhet a 720 fős testületben, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a liberálisokkal versenyezhet az Európai Parlament harmadik legnagyobb pártjának címéért.

 A Covid utáni választásokon a populista, nacio­nalista mozgalmak tovább erősödnek majd a család, a házasság, a házasságra való nevelés és más szociális kérdések helyett inkább a progresszív politikát erőltető EU-val szemben.

Mindez a gyenge európai gazdasággal, a kudarcos energiapolitikával és a tömeges migrációval összevegyítve erős főzetet alkot, ezt pedig a különböző színezetű konzervatívok ki is tudják használni. A mainstream média, illetve a politikai és üzleti elit által gazdaságilag megszorongatott, politikailag semmibe vett munkás- és középosztály elidegenedése termékeny talajt kínál a nemzeti identitásra és az erős határokra való hivatkozáshoz. Úgy tűnik, hogy ez Európa-szerte jelentős választási elmozdulást vetít előre egy euroszkeptikusabb konzervatív politika irányába. De vajon valóban ez lesz a helyzet?

A 2022-ben megtartott nemzeti parlamenti választások esetében például kezdetben úgy tűnt, hogy növekvő jobboldali hullámra lehet számítani. Orbán Viktor azon év áprilisában egy egyesült ellenzéket győzött le, hogy megkezdhesse egymás után negyedik kormányzati ciklusát Magyarországon.

A kormányzó Fidesz kétharmados többséget, 135 mandátumot szerzett a 199 fős törvényhozásban, ami az alkotmány módosítását is lehetővé teszi. 

A 2022. októberi olaszországi választások szintén felerősítették azt az érzést, hogy erősödnek a konzervatívok. A hanyatló gazdaság, az illegális migráció és a magas kamatlábak is hozzájárultak ahhoz, hogy a jobbközép koalíció győzött, amely mindkét parlamenti kamarában jelentős többséget szerzett. Az új koalíció vezető pártjának, az Olasz Testvéreknek anglofil és karizmatikus fiatal vezetője, Giorgia Meloni azonban kerüli az effajta leegyszerűsített besorolásokat. 

A populista és szuverenista vagy inkább nemzeti konzervatív pártok tehát 2022-ben, a tömeges migráció­val szembeni ellenállás, a brüsszeli beavatkozások miatti ingerültség, a gyenge gazdasági teljesítmény és a magas energiaárak által megalapozott közhangulatban jó szelet fogtak ki egy populista vagy revizionista, konzervatív hullámveréshez Európa-szerte.

Ez azonban nem történt meg. A 2023-as év pedig valójában azt bizonyította, hogy mély társadalmi, politikai és ideológiai törésvonal osztja meg a választókat Európa-szerte, elválasztva a progresszív, városi és fiatalabb szavazókat a vidéki, munkásosztálybeli és idősebb, a divatos városközpontokon kívül élő, konzervatív szavazóktól. Ez a törés drámai módon megmutatkozott a 2023-as spanyol, szlovák, lengyel és holland választási eredményekben is.

Madridban a Pedro Sánchez (Szocialista Munkáspárt) vezette kormányzó baloldali koa­líció előre hozott választásokat írt ki 2023 júliusában, amit a fő ellenzéki párt, az Alberto Núnez Feijóo vezette jobbközép Néppárt (PP) meg is nyert 33,05 százalékkal – de nem sikerült megszerezniük a kormánytöbbséget a 350 mandátumot számláló Cortesben. Lényeges megjegyezni azt is, hogy a Vox, a spanyol integritást hirdető populista párt, amely szövetséget kötött a PP-vel, nem tudta elérni az elemzők által jósolt szavazatszámot, ráadásul a végén Sáncheznek sikerült kormányt alakítania, miután összefogott két szeparatista párttal.

A konzervatív frusztráció Lengyelországban megismétlődött, ugyanolyan bosszantó politikai következményekkel. Bár a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) az októberi választásokon a legtöbb szavazatot gyűjtötte, a kormányalakításhoz nem volt elég, a 460 fős szejmben pedig minden lehetséges partner visszautasította a koalícióra lépés lehetőségét. 

Így végül a Donald Tusk által vezetett ellenzéki koalíció vette át a kormányzati hatalmat december közepén, és nem vesztegették az időt a leköszönő adminisztráció az elmúlt nyolc évben folytatott politikájának mihamarabbi felszámolására.

Szlovákiában a politikai instabilitás, a magas infláció és az eurózóna legmagasabb államadóssága után a szeptemberi választásokon Robert Fico pártja, az Irány: Szociáldemokrácia (Smer–SSD) szerezte a legtöbb szavazatot. Fico ugyanis éppen úgy, mint Sán­chez Spanyolországban, ravaszul koordinálta a kormányalakítási koalíciós tárgyalásokat két másik, konzervatív euroszkeptikus párttal. Fico egyébként azzal a világos üzenettel kampányolt, miszerint be kell fejezni az Ukrajnának nyújtott katonai segélyezést.

Nem sokkal később, a novemberi hollan­diai választásokon Geert Wilders iszlámellenes pártja, a PVV ért el figyelemre méltó eredményeket. Az európai fővárosokon végigsöprő palesztinbarát tüntetésekre reagálva 

Wilders újra felébresztette a holland szavazók aggodalmát az iszlamizmussal és a migráció­val kapcsolatban, a PVV pedig ezzel megnyerte a szavazatok többségét, és a 150-ből 37 mandátumot szerzett, ami a holland alsóház negyede. A holland arányos képviseleti rendszer bonyolultsága miatt azonban Wilders a nyilvánvaló választási népszerűsége ellenére sem tudott koalíciós kormányt alakítani.

A jelenlegi európai hangulatot figyelembe véve valószínű, hogy Ausztriában az euro­szkeptikus Szabadságpárt (FPÖ) kerül hatalomra, megerősítve ezzel a közép-európai jobboldali hullámot és annak a Brüsszellel szembeni szuverén ellenállását. Az osztrák választások egyébként októberben esedékesek.

Eközben Portugáliában a populista és bevándorlásellenes Chega (Elég) párt jelenleg 17 százalékosra mért felemelkedése felboríthatja a kormányzó szocialista párt (PS) ambícióit arra vonatkozóan, hogy a márciusra kiírt előre hozott választás után is hatalmon maradjanak. Nem valószínű azonban, hogy a Chega képes csatlakozni egy konzervatív koalícióhoz, így ingoványos politikai talajra lehet számítani, akárcsak a szomszédos Spanyolországban. Belgiumban viszont, ahol a szavazók júniusban voksolnak, inkább az valószínűsíthető, hogy a migrációval és a belvárosokban elterjedt iszlamizációval kapcsolatos aggodalmak ellenére is a jelenlegi EU-párti, hét pártból álló koalíció marad hatalmon.

Európa legnagyobb választási eseménye azonban kétségtelenül a szintén júniusi euró­pai parlamenti választás lesz. Itt 

feltételezhető, hogy a populista és identitárius nézeteket valló Identitás és Demokrácia (ID) nevet viselő képviselőcsoport lényegesen növelni tudja jelenlétét az Európai Parlamentben, akárcsak a konzervatív Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsalád. 

Valószínű azonban, hogy az európai föderalizmus jelenlegi irányvonalával szembehelyezkedők számának szignifikáns növekedése ellenére sem lesznek képesek elegendő képviselői széket szerezni ahhoz az uniós testületben, hogy megdöntsék akár a parlament, akár a bizottság balliberális dominanciáját.

Az általános következtetés tehát az, hogy 

az euroszkeptikus jobboldal térnyerése ellenére is nehezen tudnak a nemzeti pártok jelentős és tartós politikai áttörést elérni akár országos, akár európai szinten. Közép-Európán kívül tulajdonképpen még az is nehézséget okoz, hogy a hagyományosabb, main­stream, konzervatív, kereszténydemokrata pártokkal koalícióra lépjenek.


A lecke tehát egyértelmű a konzervatívok számára: ha hatalomra akarnak kerülni, meg kell tanulniuk, hogyan dolgozhatnának pragmatikusabban együtt az újfajta jobboldali pártokkal. Az ilyen alkalmazkodó taktika vagy a kormányalakításhoz szükséges cinikus számítgatások soha nem zavarják a haladó szocialistákat vagy Zöldeket.

A szerző a Danube Institute kutatási igazgatója, a King’s College és a londoni University of Buckingham vendégprofesszora

Borítókép: Az Európai Parlament székháza Strasbourgban a tagállamok nemzeti lobogóival (Fotó: AFP)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Tizenkét héttel később

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.