Xavi egy jól bevált kifogással magyarázta csapata teljesítményét
Emberelőny ide vagy oda, a Barcelona nem tudott nyerni az Eintracht Frankfurt vendégeként.
Emberelőny ide vagy oda, a Barcelona nem tudott nyerni az Eintracht Frankfurt vendégeként.

Xavi Hernández vezetőedző folytatná a spanyol élvonalban szereplő Barcelona újjáépítését.

A Real Madrid és a Barcelona vasárnap esti összecsapása nagyon szokatlan képet mutat majd.

A Barcelona 4-0-ra kiütötte az Osasunát és feljött a harmadik helyre a spanyol bajnokságban.

A holland edző elmondta a saját verzióját arról, mi történt vele a Barcelonánál.

Kis híján kikapott Xavi együttese, pedig már a második percben megszerezte a vezetést.

Hat gólt, kiállítást és barcelonai parádét hozott a két gigász találkozója.

A Real Madrid edzője szerint katalán kollégája téved, egyik csapat sem uralta a mérkőzést.

Gerard Pique a közösségi oldalára cáfolatnak tette ki a banki bizonylatot, a Barcelona közleményt adott ki.

A nyáron a Manchester Citytől igazolt argentin középcsatár pályafutása szívproblémák miatt került veszélybe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.