Tömegek tüntettek a háború és a fegyverszállítások ellen Németországban
Nem a mi háborúnk! – üzenték a hagyományos húsvéti békemeneten részt vevők.
Nem a mi háborúnk! – üzenték a hagyományos húsvéti békemeneten részt vevők.

Húsvét szent ünnepén vegyük észre a párhuzamot e között, valamint Jézus kereszthalála és feltámadása között! Mi, kereszténydemokraták a háború kezdetétől a békét szorgalmazzuk.

A mostani húsvét legyen elsősorban a háború elleni közös imádság ideje. Arra is kérjük Istent, hogy oltalmazza a magyar nemzetet.

A brüsszeli politikusok a háborúpártiságról tesznek tanúbizonyságot naponta Simicskó István frakcióvezető szerint.

Az ukrajnai háború sok ezer fiatal áldozata azt érezhette, mint a világháború haldokló katonája: „Pedig jó lett volna még egy kicsit élni!” Az ő félbeszakadt életük súlyos érv a béke mellett.

Kőrösi Csaba, az ENSZ-közgyűlés elnöke azonnali tűzszünetet sürget az orosz–ukrán háborúban.

Az államfő ellátogat a földrengés helyszínére, és találkozik egy, a magyar Mentőcsoport által kimentett kisfiúval is.

A kormány békepárti nyilatkozatának nyolcadik pontját osztotta meg Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalán.

Az orosz–ukrán háborúban Kína, Brazília vagy Törökország léphet fel békeközvetítőként.

Ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló feladat − hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

Egyről a kettőre, Magyarország így indítja az évet – írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség.

A baleset okát még vizsgálják.

A stop-motion technikával forgatott animációs filmben a Matchbox méretű kisautók a főszereplők.

A többszörös Grammy-díjas kanadai énekesnő alaposan megviccelte rajongóit.

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.