Novák Katalin: Nem futamodunk meg
Az államfő szerint a hagyományos családkép ma támadás alatt ál, noha az alapértékeink az idő múlásával sem avulnak el.
Az államfő szerint a hagyományos családkép ma támadás alatt ál, noha az alapértékeink az idő múlásával sem avulnak el.

A magyar kormány szorgalmazza a tűzszünetet és a béketárgyalások azonnali megkezdését – mondta a külügyminiszter.

A KDNP frakcióvezető-helyettese leszögezte, hogy megálljt kell parancsolni a háborúpárti nyomásnak.

Természetesen se a rakéta, se a harckocsi, se a töltény nincs ingyen, ezt mind ki kell fizetni vagy így, vagy úgy, pénzben vagy más módon, Ukrajna valamiképp megadja a segítség árát.

Az ukrán külügyminiszter-helyettes szerint az orosz vereség az elfogadható kompromisszum.

Sokszor feltesszük a kérdést csodálkozva: miért lett szitokszó a nyugati világban a béke?

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke külön imádkozott a gyermekekért.

Szijjártó Péter azt követően adott ki közleményt New Yorkban, hogy António Guterres ENSZ-főtitkárral találkozott.

Szentkirályi Alexandra: A béke az egyetlen út, ami megoldást jelenthet.

Magyarország arra szólítja fel a nemzetközi közösséget, hogy végre az emberi életek megmentésére, vagyis a mielőbbi békére összpontosítson Ukrajnában – hangsúlyozta a külügyminiszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

A kormányfő frappánsan oldotta meg a kérdést.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A baleset okát még vizsgálják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.