Egyoldalú tűzszünetet kért Erdogan Putyintól
A török elnök szerint a béketárgyalásokat egy méltányos megoldást tartalmazó vízióval lehetne előmozdítani.
A török elnök szerint a béketárgyalásokat egy méltányos megoldást tartalmazó vízióval lehetne előmozdítani.

A „béke” kifejezést szavazta meg az Év szavának a közmédia Montágh Testülete.

Az orvosok és a pedagógusok bére is emelkedik január elsejétől – hívta fel a figyelmet lapunknak adott évértékelő interjújában a belügyminiszter helyettese.

Egy közvélemény-kutatás szerint a többség hisz benne, hogy legyőzhetik Oroszországot.

A téma súlyossága és a megfogalmazás könnyedsége adja a dal elementáris erejét.

Aggodalmát fejezte ki a Dél-Kaukázusban kialakult humanitárius helyzet miatt Ferenc pápa.

A Földet csak a szelídek örökölhetik.

Yoko Ono munkáiból állítottak össze kamarakiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A 2016-ban elkezdett honvédelmi haderőfejlesztési program eredményei minket igazolnak.

„Az agresszornak vissza kell vonnia a csapatait” – fogalmazott az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.