A tárcavezető rámutatott, Magyarországot az eszkalációs veszély különösen fenyegeti, hiszen − például az Egyesült Államokkal ellentétben − a háború a szomszédban zajlik. − Több ezer kilométerrel odébb könnyű forgatókönyveket gyártani − vélekedett a miniszter. Hozzátette, a magyar kormány nem akarja, hogy a magyar emberek ennél is többet fizessenek a háborúért. Szerinte Magyarország teljesen más dimenzióból szemléli a konfliktust, mint szövetségesei, hiszen a harcokban a magyar nemzet tagjai halnak meg.
Azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség
− jelentette ki.
Az újrablokkosodás veszélyei
Szijjártó Péter szerint a jelenlegi nemzetközi helyzet egyik legveszélyesebb következménye a világ országainak újrablokkosodása, amely teljes mértékben ellentétes Magyarország és Európa érdekeivel. Kiemelte, hazánk a történelem során a Kelet és Nyugat közötti konfliktusoknak mindig vesztese volt. Európa szempontjából is fájó lenne egy ilyen szembenállás, hiszen az unió viszonylag folyamatos gazdasági növekedése a fejlett nyugati technológiára és a könnyen elérhető, viszonylag olcsó keleti nyersanyagokra épült.
Ennek az együttműködésnek vége
− húzta alá a tárcavezető.
A fegyverszállítmányok biztonsági kockázata
A háború másik súlyos következményeként Szijjártó Péter a fegyverszállítmányokat jelölte meg, amelyekről nem minden esetben tudni, hogy végül hol kötnek ki.
A világnak számos olyan térsége van, ahol ezeknek a fegyvereknek csak egy kis része is súlyos biztonsági válsághoz vezetne
− mutatott rá. Egy ilyen forgatókönyv megvalósulása esetén ezekben az országokban erősödnének a szélsőségek, nőne a terrorfenyegetés, Európának pedig újabb illegális migrációs hullámmal kellene megküzdenie, amellyel − a jelenlegi helyzetet figyelembe véve − nehezen tudna megbírkózni.
Éppen ezért a világ legtöbb pontján a háború végét, békét akarnak
− fogalmazott Szijjártó Péter. Hozzátette, nem szabad hinnünk a transzatlanti mainstream liberális politikai és média világának, amely háborúpárti álláspontját többségi álláspontnak próbálja beállítani. − A csatatéren csak halottak vannak, a megoldás a tárgyalóasztalnál van − zárta szavait a tárcavezető.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!