Európa legszebb bélyegeit keresi a PostEurop
A bélyegszépségversenyen idén a védett hazai állatok témakört dolgozzák fel az indulók.
A bélyegszépségversenyen idén a védett hazai állatok témakört dolgozzák fel az indulók.

A Magyar Posta 2014 óta bocsát ki kínai horoszkópról bélyegsorozatot, így az idei a nyolcadik alkalom.

Közép-Európa legnagyobb, legkorszerűbb élményarénája 2019. november 15-én nyitotta meg kapuit.

Frakk, ahogy Süsü is, több generáció gyerekkorát kísérte végig.

A filatélia ma is népszerű hobbinak számít, bár igazi fénykorát az 1960-as, ’70-es években élte.

A Magyar Posta idén indított új témasorozatot, elsőként az Omega rockegyüttest mutatják be.

A sorozatban a zenekar legnépszerűbb albumainak borítói és fellépéseken készült fotók lesznek láthatók.
A Magvetés – A Biblia üzenete bélyegeken címmel vasárnaptól látható Kocsis Attila református lelkipásztor időszaki kiállítása a debreceni Nagytemplomban.
Forgalomba bocsátotta az idei Budapesti Víz Világtalálkozó alkalmából kibocsátott egyedi bélyeget Áder János köztársasági elnök és Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója.

Napjainkban sokan gondolják, hogy leáldozóban van a bélyeggyűjtés világa. Azonban a felhasznált bélyegeknek csak a száma csökken, a minősége nem – mondta a kiállítást megnyitó Benkő Tibor honvédelmi miniszter.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Az iskolai felvilágosítás és megelőzés csak másodlagos szempontnak tűnik.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Hangsúlyozzák, hogy a törvény nem az ő biztonságukat szolgálja, hanem a katonai és gazdasági érdekeket.

A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.

Egy újabb kiemelkedő alkotással gazdagította a néptáncelőadások sorát a Magyar Állami Népi Együttes.

Márton Gréta szerint nem terhet, inkább plusz lökést ad a mieinknek, hogy komoly a tét. Tabea Schmid szeretne szoros meccset kicsikarni.

Tegye próbára galaktikus tudását ezzel az űrkalandos Star Wars-kvízzel, ahol csak a valódi rajongók jutnak el az utolsó kérdésig!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.