Köztük lehet a magyar meglepetésarany várományosa
Vitorlázásban, kerékpárban és teniszben sem feltartott kezekkel indulnak a magyarok az olimpián.
Vitorlázásban, kerékpárban és teniszben sem feltartott kezekkel indulnak a magyarok az olimpián.

Berecz Zsombor nem bánkódik a világbajnoki negyedik hely miatt, örül, hogy még az olimpia előtt kijöttek a hibák.

Az idén már Európa-bajnok Berecz Zsombor mától a világbajnokságon vitorlázik az aranyéremért.

Úgy nyerte meg az Eb-t, hogy csak felkészülésnek szánta, a tartalék hajójával indult.

Berecz Zsombor az utolsó futamtól függetlenül megnyerte a finn dingisek kontinensviadalát.
Berecz Zsombor növelte előnyét a portugáliai finndingi Európa-bajnokság zárónapja előtt.
A 2018-ban vb-címet szerző, az Eb-n címvédő klasszisunk mind a hat eddigi futamon az első tízben végzett.
Az Eb hétfői első két futama után a negyedik és az ötödik helyével az összetettben rögtön az élre állt.

Jól indult és jól végződött számunkra a koronavírus-járvány miatt sajátságos sportév.

Ez az Európa-bajnokság volt az egyetlen nagy, számottevő verseny ebben az évben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.