Béremelés a láthatáron
A kormány két-három éves távlatban tervezi meghonosítani az álomkategóriás fizetéseket.
A kormány két-három éves távlatban tervezi meghonosítani az álomkategóriás fizetéseket.
Czomba Sándor ismertette a tárgyalás részleteit.
Kiszivárgott: gyakorlatilag megállapodtak a főbb pontokban a munkaadók és a szakszervezetek.
A jövő évi költségvetés is fedezet nyújt az megkezdett életpályaprogramok továbbvitelére.
Minden egyes eredményt érdemes megbecsülni, mert akár tetszik, akár nem, nehezített pályán kell sikereket elérni.
A részletekről még egyeztetnek a felek.
A minimálbér januári emelkedése ezúttal is több területen magával húzza a kereseteket.
Emlékezhetünk, micsoda eget verő pankrációt, ricsajt csapott az Európai Parlamentben a baloldal, nehogy adjanak egy lyukas garast is Magyarországnak a jogszerűen járó uniós pénzekből.
Átlagosan harminc százalékkal növekszik a dolgozók bére január elsejétől.
Tárgyalóasztalhoz ülnek az érdekképviseletek, hogy megállapodjanak a minimálbér 2025-ös emeléséről és a garantált bérminimumról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az új mohácsi emlékhely nem a gyászról, hanem a jövőről szól.
A hazai futamára készülő spanyol világbajnokon a csapattulajdonos fia is átlépett.
A Tisza Párt személyzeti politikájáról nyilatkozott minap a HVG-nek Radnai Márk alelnök, a felekezet közösségépítésért felelős politikusa.
Négy regnáló, négy korábbi miniszterelnök, nyolc pártelnök, tizenegy miniszter és huszonöt képviselő szerte a világból.
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.