Karácsonyi ünnepnapok: mutatjuk, mit, mikor kell ledolgozni
Ötnapos pihenőidő jön, de nem mindenkinek.
Ötnapos pihenőidő jön, de nem mindenkinek.

Harminc százalékos pótlékkal egészítené ki Ács László főpolgármester-jelölt a fővárosiak bérét, annak érdekében, hogy kiegyenlítse az ország egyéb területeihez képest magasabb megélhetési költségeket.
Számos ponton módosítja a köznevelési törvényt az emberi erőforrások miniszterének javaslata, amelyet már benyújtottak az Országgyűlésnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Most azonban véget ér a kutatás.

A rendőrség mindkét boltot bezáratta.

A tettest sikerült kézre keríteni.

A 30 éves férfit hónapok óta keresték, eddig 24 körözést adtak ki ellene.

A miniszterelnök politikai igazgatója aggasztó döntésekről számolt be.

Összegyűltek a háborúpártiak Ukrajna támogatására.

Szombathelyen háborúellenes gyűlés lesz szombaton.

Az ügyek nagy részét már digitálisan intézik.

"We are absolutely not happy with the policy of the European Union on the war," Hungary's Foreign Minister emphasized.

Hihetetlen, hogy ilyen megtörténhet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.