A nyugat-európai iskolákban egyre inkább a külföldi a „megszokott”, az őslakos pedig az idegen
A bécsi óvodákban vagy a londoni magániskolákban már kisebbségbe kerültek a helyiek.
A bécsi óvodákban vagy a londoni magániskolákban már kisebbségbe kerültek a helyiek.

A közvélemény-kutatás szerint egyre kevesebb választó támogatja az elnök politikáját.

Németországban és Nagy-Britanniában is a családegyesítés és a feldolgozatlan kérelmek okozzák a káoszt.

Az osztrák jobboldal szerint a szövetségi kormány egyre inkább megszünteti a határvonalat a menedékkérők és az illegális bevándorlók között.

Kiterjesztenék a családegyesítési jogot, amit a jövőben már nem csak a hivatalos menedékkérők kaphatnának meg.

Három nemzet fogott össze ismét.

Az igazi nagy fordulópontok korát éli a világ, az európaiak közül pedig nagyon sokan még mindig nem képesek elfogadni a változás szeleit.

Az EU „migránsgettók” létrehozására akarja rábírni a tagállamokat.

A népességfogyást tekintve kedvezőbbek nálunk a mutatók.

A büntetés a mostani 15 ezer fontról 45 ezer fontra emelkedne.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.