CNN: Az amerikaiak csaknem 60 százaléka elégedetlen Biden teljesítményével
Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a Joe Biden vezette adminisztráció és az elnök népszerűsége folyamatosan csökken.
Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a Joe Biden vezette adminisztráció és az elnök népszerűsége folyamatosan csökken.

Miközben a fiatalok pártjaként tetszelegnek, a vezetés elöregedik.

A konzervatívok számára sorsdöntők lehetnek az idei időközi választások.

Harminc éve példátlan népszerűtlenséggel zárta elnökségének első évét a demokrata politikus.

Zéró a hitele az olyan eszméknek, amelyek alapja az ideológiai kizárólagosság.

Az 1975-ös vietnami fiaskót, a Saigonból felszálló utolsó amerikai helikopter képét idéző mostani csúfos kudarc örökre rajta marad Bidenen, mint szamáron a fül.

Joe Biden amerikai elnök a költségvetési javaslatában az anyákat „szülő embereknek” nevezi, ezzel elfogadva a gendersemleges nyelvhasználatot.

A héten Biden virtuális klímacsúcsot tart. A klímaipar – élén Kaliforniával, ahol Biden 11 millió szavazatot kapott – a Trump-évek után ki van éhezve a megrendelésekre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.