Nemcsak az Egyesült Államokban, hanem világszerte egyre nagyobb figyelem övezi a novemberben lezajló amerikai időközi választásokra történő ráhangolódást. A kiemelt érdeklődés nem véletlen. Amíg a legfrissebb felmérések szerint ilyen rosszul még soha sem állt a Biden-adminisztráció, addig az amerikai konzervatívok vezére, Donald Trump volt elnök ellentmondást nem tűrő elszántsággal tetszeleg még mindig a republikánusok királycsinálójaként.
Ami a feszültséget, valamint az érdeklődést illeti, minden jel arra enged következtetni, hogy az elnöki ciklus félidejében tartandó időközi választások, valamint az azt megelőző, márciusban startoló félidős előválasztások körüli légkör hasonlítani fog a két évvel ezelőtt megrendezett elnökválasztás hangulatára. Ugyanis azt követően, hogy Joe Biden amerikai elnököt – véleményes körülmények között – elnökké választották, az Egyesült Államok választópolgárai között nemhogy csökkent volna a megosztottság, hanem éppen ellenkezőleg, fokozódott. Fontos kiemelni, hogy az amerikai közélet polarizáltsága nem új keletű jelenség, azonban a jelenlegi állapotok többek között abból a nagyfokú választói kiábrándultságból is fakadnak, amely elsősorban a demokrata tábort sújtja.
Szembetűnő az amerikai baloldal kapcsán kialakult választói elégedetlenség. Egyfelől szignifikáns lemorzsolódást látni a magukat párt nélkülinek valló, de egyébként a baloldallal rokonszenvező választók körében, másfelől, ami a népszerűségi indexeket illeti, a jelenlegi elnök soha nem látott mélységbe zuhant. A számok nyelvén mindez azt jelenti, hogy a Demokrata Párt tavaly nyáron két számjegyű csökkenést regisztrált a bizonytalanok körében, továbbá a Gallup közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint precedens nélküli helyzet alakult ki azzal, hogy Biden népszerűsége Kamala Harris alelnök, valamint a kongresszus egyik demokrata párti vezetőjénél, Chuck Schumer szenátusi frakcióvezetőénél is alacsonyabb.
Az elnök gyatra tavalyi teljesítménye tehát komoly kihívás elé állította az amerikai baloldalt, amely nemcsak szövetségi, hanem állami szinten is bukdácsol. Emlékezetes, tavaly ősszel épp abban a Virginia államban veszítettek kormányzóválasztást a demokraták, amely tizenkét éve demokrata „fellegvárként” ismert, és amelyet Biden két évvel ezelőtt tíz százalékpontos különbséggel nyert meg.
Ám úgy tűnik, a progresszíveknek nem kizárólag a saját soraik rendezése jelent nehézséget. A jelek szerint ugyanis azzal az egyre erősödő republikánus hullámmal sem tudnak érdemi módon megküzdeni, amely mind a politikai elit körében, mind a választói szinteken is azt követően duzzad, hogy Donald Trump a rekordmennyiségű szavazata ellenére mégis elveszítette az elnökválasztást. Ami a Republikánus Pártot illeti, egyre biztosabbnak tűnik, hogy Trump a két év múlva esedékes elnökválasztáson ismét indulni fog. Ennek fényében érthető, hogy a volt elnök az utóbbi félidős választásban alkalmazott, biztos befutók melletti kiállásról szóló stratégiáját lecserélte, s most már nem fél olyan, kevésbé ismert jelöltek mögé beállni, akik bár kockázatosabb indulóknak számítanak, lojalitásuk iránta megkérdőjelezhetetlen. Azt, hogy a párton belül Trump királycsináló szerepe mennyire stabil, hűen érzékelteti, hogy amíg az elnök a korábbi előválasztást megelőzően 2019 decemberéig mindössze 15 jelöltet biztosított a támogatásáról, addig a mostani előválasztás kapcsán tavaly decemberre már 46 induló mögé állt be.
Megjegyzendő, a demokraták nem pusztán a korábban tárgyalt belső kihívásaik, valamint a Republikánus Párt és Trump céltudatos cselekvőképessége miatt aggódhatnak, hanem a választócsoportok mozgósításának kérdése miatt is. A patinás Pew Research Center agytröszt év végi felmérése szerint a konzervatív tábor lelkesedése továbbra is kimagasló, amelynek egyik legerősebb indikátora nem más, mint hogy a megkérdezettek szerint az elmúlt negyven év két legmeghatározóbb elnöke Ronald Reagan (42 százalék) után maga Donald Trump (37 százalék) volt. Mi több, ami a szavazók mobilitását illeti, a konzervatívokkal aligha rokonszenvező CNN hírcsatorna megbízásából készített felmérés arra mutat rá, hogy azoknak a republikánus szavazóknak, akik szerint Joe Biden törvénytelenül nyerte meg az elnökválasztást, kimagasló a választási hajlandóságuk és aktivitásuk, ráadásul a létszámuk is meghatározó.
Azokban, akik kevéssé követik az amerikai belpolitikát, joggal merülhet fel a kérdés: ami a szövetségi politikát illeti, egy pusztán félidős választásnak van-e egyáltalán tétje, és amennyiben igen, idén mi lehet ez? Mint ismert, az amerikai törvényhozás, a kongresszus kétkamarás, a képviselőházból és a szenátusból áll. A képviselők és a szenátorok együttesen dolgozzák ki és fogadják el a törvényeket. A száztagú szenátusban minden állam két fővel képviselteti magát, őket a lakosság választja meg. A szenátorok hivatali ideje hat év, így a kétévente megtartott félidős választások során mindig a szenátorok egyharmadát cserélik le. Idén 34 pozícióért szállnak versenybe. Mindemellett a képviselőháznak 435 tagja van. Minden egyes állam a lakossága száma alapján képviselteti magát, ám a szenátorokhoz képest a képviselők hivatali ideje számottevően rövidebb, összesen két év. Ennek értelmében az idén mind a 435 pozícióért versenybe szállnak.
Érdekesség, hogy a szenátusban jelenleg úgy van a demokratáknak többségük, hogy az ötven republikánus szenátorral szemben 48 demokrata és két független áll, akik mindig a demokratákkal együtt szavaznak, így az 50:50 arány megtörésének érdekében a mindenkori alelnök voksa dönt, aki jelen esetben Kamala Harris. Ami a képviselőházat illeti, ott a 435 székből 221-ben demokrata foglal helyet, 212-ben republikánus, valamint két üresen hagyott hely található.
Számításba véve azt, hogy mind a szenátusban, mind pedig a képviselőházban kis többséget élvez a demokraták tábora, valamint hogy az elmúlt évtizedekben gyakran a mindenkori elnökkel ellentétes tábor kezébe került a kongresszus, az idei időközi választásnak két súlyos tétje van. Egyrészt kérdés, hogy képesek lesznek-e a republikánusok többségbe kerülve érdemi módon korlátozni a Biden-adminisztráció hátralevő két évének mozgásterét, ezáltal nemcsak rövid, hanem akár hosszú távú politikai folyamatokat gátolhatnak meg. Másrészt, ha ez bekövetkezne, az amerikai konzervatívok hatalmas lépéselőnnyel fordulhatnának rá a 2024-es elnökválasztásra, amely választói szinten is rendkívül erős mozgósító üzenetként hatna. Amennyiben a konzervatívok meg tudják őrizni a lendületüket, komoly esély van arra, hogy számukra sorsdöntőnek ígérkezhet az idei év.
A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
Borítókép: Joe Biden (Fotó: MTI/EPA/Abaca pool/Yuri Gripas)
