Böjte Csaba: A lányoké az élet világra hozásának csodája
A pap szerint a lányok hordozzák a gyöngéd jóságot és a szeretetet, ami a családok kvintesszenciája.
A pap szerint a lányok hordozzák a gyöngéd jóságot és a szeretetet, ami a családok kvintesszenciája.

A közel kéthektáros telek földjében pihennek az elesett katonák hamvai – írta a ferences szerzetes.
A zarándoklat célja elindulni a kiengesztelődés útján egy békésebb, tisztább, igazabb világ felé.

Pesty László kampányfőnök a hét végén a Székelyföldön folytatott megbeszéléseket.

Gyergyószentmiklóson letették a magyar állam támogatásával felépülő ökölvívó központ alapkövét.

Folyamatosan erősítik a székely petíció nemzetközi kampányát, amiben felértékelődhet Ausztria szerepe.

Az Antifa bejegyzése, amelyben konkrétan erőszakra való felbujtás szerepel, a Facebook szerint rendben van.

Trianonban verték be a vasszegeket testünkbe. Keresztre feszítés előtt megcsonkolták országunkat.

Novák Katalin Mindennapi hősök Facebook-sorozatának ezúttal Böjte Csaba testvér volt a főszereplője.

A koronavírust követő időszakban nem szabad elkövetnünk korábbi hibáinkat – mondta a szerzetes.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.