Jól vizsgázott a korlátozott bevásárlónap
A vevők döntő többsége tisztában volt a kijárási korlátozás során megosztott vásárlási időt bevezető új bolti működéssel – mondta Vámos György az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
A vevők döntő többsége tisztában volt a kijárási korlátozás során megosztott vásárlási időt bevezető új bolti működéssel – mondta Vámos György az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Alábbhagyott a felvásárlási láz, és további pozitív változás, hogy egyre kevesebb idős ember és gyermek jelenik meg az üzletekben.

A kormány azért, hogy megkönnyítse az ellátólánc működését az ország minden szegletében és segítse az otthon maradók kiszolgálását, könnyítette az üzleten kívüli kereskedelem szabályait.

Úgy tűnik, az összehangolt előkészületek megtették a hatásukat: már nem érződik pánikhangulat a vásárlók körében, a kereskedők pedig pótolták a jobban forgó tartós élelmiszereket a polcokon.

Ahogy azt a piac egész évben mutatta, tavaly rendkívüli időszakot produkált a magyarországi kiskereskedelem, a reálbérek nagyarányú erősödése a lakossági vásárlásokban éreztette leginkább a hatását.

Az alapbéren felül kínált pluszjuttatások ígéretével, illetve azok megvonásával tartják sakkban az áruházak dolgozóit a nagy multinacionális láncok – tudta meg a Magyar Nemzet.

Kedden kezdődnek a 2020-as bértárgyalások a hazai kiskereskedelem legnagyobb piaci szereplőjénél, a Tesco áruházláncnál két szakszervezet képviseli a munkavállalói érdekeket.

Az év végi ünnepek előtti hónap volt a második legerősebb az év során, novemberben ugyanis már erősen felfutottak a lakossági vásárlások.

Januárig már nem csitul a beutazó vendégforgalom lendülete az idén a nemzetközi elismeréseknek köszönhetően minden korábbinál keresettebb Budapesten.

Karácsonyig minden hét végén a tavalyit meghaladó forgalommal számolnak, az iparcikkek értékesítéséből csak decemberben legalább félezermilliárd forint körül részesülhetnek a boltok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A lemondását nem a karmelita kolostorba kellene vinnie a főpolgármesternek.

Menczer Tamás elmondta, mire készül Brüsszel.

Fenntarthatatlan a Tisza Párt előnyének meséje.

Volt közöttük harminc-, meg négyszázötven éves darab is.

Drámai és szervezett támadás rázta meg ma reggel Olaszországot.

Még decemberben kellene nekik az újabb segély.

A kormány minden nemzetközi tárgyalást a magyar emberek érdekeinek védelmében folytat, legyen szó akár Washingtonról, akár Moszkváról.

Jó okkal hozta meg döntését a Magyar Nemzeti Bank.

Könyves Kálmán házasságtöréssel vádolta várandós második feleségét és hazaküldte Kijevbe.

Hungary FM revealed details about the trip to Moscow.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.