Géprombolók
A küzdelem nem valamiféle szilárd hitvallással, humanizmussal felvértezett ellengondolkodók, hanem a társadalom számkivetettjei ellen folyik.
A küzdelem nem valamiféle szilárd hitvallással, humanizmussal felvértezett ellengondolkodók, hanem a társadalom számkivetettjei ellen folyik.

A hatóságok azt remélik, így csökken azoknak a raboknak a száma, akik kénytelenek a földön aludni.

A polgármester és helyettese is letartóztatásban van.

Továbbá leszorító alsóneműket, protéziseket, mellkötőket és egyéb termékeket biztosítanának nekik.

Mindennaposak a börtönlázadások Olaszország-szerte.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatilag kimondta, hogy mindenkinek joga van a börtönökben saját belátása szerint megválasztani a nemét.

Az Iszlám Állam tagjai túszokat is ejtettek, több őrrel végeztek.

Egymás után törnek ki a felkelések az olasz börtönökben. Aggasztó láncreakciót váltottak ki a lázadások.

Az ország számos pontján kritikussá vált a helyzet.

Fegyveres garázdaság és kábítószer birtoklása miatt is elítélték.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A klánszerű családokban az egyik szülő a domináns, aki nem tűri, hogy gyermeke más utakat járjon.

A DK-s politikust vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség.

A Református Egyházak Világközösségében terjed a woke.

A választáson négy független jelölt indult.

Tusk Brüsszel háborús pszichózisát követi.

Új amerikai külpolitikai korszak kezdődött.

Az amerikai elnök újságíróknak azt mondta, Dulcy Rodriguez ideiglenes elnök vezette venezuelai kormányzat jelenleg jó munkát végez és jó kapcsolatot sikerült kialakítani vele.

Los Angelesben, a Crypto.com Arenában rendezték meg a 68. Grammy-díjátadót, amely idén nem botrányoktól, hanem zenei teljesítményektől volt hangos. A 2026-os gála a műfaji sokszínűségről, új kategóriák bevezetéséről és több történelmi pillanatról szólt – élükön Bad Bunny Év albuma-győzelmével és Kendrick Lamar domináns szereplésével.

A 2022-es balos lebőgés után a brüsszeliták megelégelték az ellenzéki bénázást.

AZ ELMÚLT HÉT ESEMÉNYEI – Az orosz–ukrán béketárgyalások Európa teljes kihagyásával zajlanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.