Karla Sofía Gascón botrányai ellenére megjelent az Oscar-gálán – végül üres kézzel távozott
Az Emilia Pérez című film minden szempontból alulteljesített.
Az Emilia Pérez című film minden szempontból alulteljesített.

Korrupt csaló ülhet be a képviselői székbe.

Rubio szerint a háború megoldása Donald Trump kezében van.

Továbbra is kiáll a pedofilok pártalapítása mellett.

Az est házigazdája Conan O’Brian lesz.

Újabb, még a korábbiaknál is kínosabb epizódra derült fény Tóth Mártonról.

Az ügy rávilágít a nemzetközi emberkereskedelem egyik kevésbé ismert, de rendkívül kegyetlen formájára.

Ártatlannak tűnő megjegyzés szított feszültséget.

A Tisza Párt elnöke továbbra sem határolódott el, viszont egyértelműen ideges a történtek miatt.

A baloldali véleményvezérek beszédesen hallgatnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Egy szülészetet ért légitámadás.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Az amerikai elnök szerint az az indiai elhatározás, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását, segít véget vetni az ukrajnai háborúnak.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.

Uniós joggal menne szembe a Tisza Párt ígérete, ami blokkolná a forrásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.