Csak magyarázkodik a Jobbik Tóth Péter ügyében
Hasonló magyarázattal állt elő Tóth Péter jelölése mellett a Gyurcsánnyal szövetséges párt, mint Bíró László indítása esetében.
Hasonló magyarázattal állt elő Tóth Péter jelölése mellett a Gyurcsánnyal szövetséges párt, mint Bíró László indítása esetében.

Az államtitkár közölte: a baloldali politikusok rontottak be a szerkesztőségbe, és fenyegettek meg újságírókat.

Schanda Tamás szerint a kormány nem élt vissza a rendkívüli jogrenddel, hiszen a parlament szavazta meg a baloldal által kifogásolt törvénymódosításokat.

A nemzetközi sajtóban is visszhangot keltett, hogy a Jobbik részt vesz a baloldali összefogásban.

A jobbikos Brenner Koloman szerint Deutsch Tamás stílusa és gondolatvilága távol esik az európai kultúrkörtől.

A jobbikos Brenner Koloman vádjait másolták le a DK és az MSZP európai parlamenti képviselői, valamint szintén EP-képviselő párttársa, amikor a német Die Zeit-ban támadták hazánkat.

Tömeggyilkos diktátorokhoz hasonlítja Orbán Viktort a jobbikos Brenner Koloman a Die Presse felületén.

A parlament alelnöke szerint a hatékonysághoz hozzátartozik a hatalom koncentrációja.

Nem végezték el a szükséges pártdiplomáciai munkát, és azt remélték, hogy a sült galamb a szájukba repül.

Újabb részlet derült ki a Hír TV birtokába jutott hangfelvételekből: Jakab Péter szerint kevesen húzzák a Jobbik szekerét, és árulók is vannak közöttük.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Több járatot is le kellett állítani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.