Elemző: Demokratikus lépés a parlament ülésezésének felfüggesztése
A kritikus hangok ellenére demokratikus lépésnek számít a brit parlament ülésezésének felfüggesztése – mondta Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője.
A kritikus hangok ellenére demokratikus lépésnek számít a brit parlament ülésezésének felfüggesztése – mondta Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője.
Külföldi csapatok jelenléte a Perzsa-öbölben nem biztonságosabbá tenné a helyzetet, hanem még feszültebbé – mondta Róháni iráni elnök.
Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint a brit kormány várhatóan szankciókat jelent be Irán ellen, miután az iráni Forradalmi Gárda a minap lefoglalt egy brit tartályhajót a Hormuzi-szorosban.
Semmi nem utal arra, hogy Oroszország például a Facebook közösségi médiaportál felhasználásával megpróbálta volna befolyásolni a brit EU-tagságról három éve tartott népszavazást – mondta hétfőn Sir Nick Clegg volt brit miniszterelnök-helyettes.
Nagy-Britannia teheráni nagykövete vasárnap közölte, hogy maga kért sürgős találkozót az iráni külügyminisztériumban az Ománi-öbölben történt olajszállító tartályhajók elleni támadás ügyében, és nem pedig bekérették őt, ahogyan azt az iráni média előző na
Bekérették az iráni külügyminisztériumba a brit nagykövetet, miután Londonban azt közölték, hogy vizsgálataik szerint szinte biztosra vehetően az iráni fegyveres erők egyik alakulata, az Iszlám Forradalmi Gárda hajtott végre támadást két olajszállító tart
A brit konzervatívok olyan vezetőt keresnek a lemondott miniszterelnök helyére, aki határozottan és erőteljesen tudna Brüsszellel tárgyalni a Brexitről.
A két legmagasabb rangú brit kémfőnök, egy Oscar-díjas színésznő és a Brit Iparszövetség (CBI) szókimondóan Brexit-ellenes vezetője egyaránt szerepel a brit uralkodó új születésnapi kitüntetési listáján.
Holtan találtak meg csütörtökön a mentőegységek egy hat nappal korábban eltűnt brit turistát Peru középső részén – jelentették be Limában.
A szívroham okozta károsodás helyreállításában segíthet a „pumpáló tapasz”, amely több millió élő, lüktető őssejtet tartalmaz – számolt be a róla a BBC News kedden.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Vadim Novinszki, volt ukrán parlamenti képviselő Tucker Carlsonnak adott interjú, melyben azt állítja, Zelenszkij diktatúrájában üldözik a keresztényeket, az ukrán emberek pedig félnek.
Biztos alapokon áll a magyar gazdaság.
A rangadó elején úgy tűnt, hogy a Veszprém nem talál fogást a szinte hibátlanul játszó szegedieken.
349 példányt készítenek a 85%-os méretű Bentley Blower Jr. villanymotoros mopedautóból.
Orbán forradalmat hirdetett az új zsarnokságok ellen, és mert forradalom, nem is tűrik.
A költő a pogány ellen vívott csatában bekövetkező hősi halált kereste.
Egy NATO-tagország vezetője szándékosan árnyékbokszolt a nyilvánosság előtt.
A költő a pogány ellen vívott csatában bekövetkező hősi halált kereste.
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.
Egy NATO-tagország vezetője szándékosan árnyékbokszolt a nyilvánosság előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.