Többoldalú megbeszélésekkel folytatódott az EU-csúcs
Az Európai Tanács elnöke másfél órás szünetet rendelt el, ez idő alatt személyes megbeszéléseket folytat.
Az Európai Tanács elnöke másfél órás szünetet rendelt el, ez idő alatt személyes megbeszéléseket folytat.

David Sassoli úgy véli, az EU-csúcsnak az állampolgárok és a bolygó védelmét kell szolgálnia.
Európa történetében példátlanul nagy közös gazdasági csomagot állítanak össze – fogalmazott a kormányfő.

Csak akkor járulhatunk hozzá az EU újjáépítési alapjához, ha lezárják az ellenünk szóló eljárást.

Azért mindennek van határa!

Gondok akadtak a csepeli gerincút tervezésével, kivitelezésével, és a hozzá kapcsolódó uniós pályázattal.

A delegációvezető szerint az európai egységet csak őszinte párbeszéd útján lehet megteremteni.

Magyarország számára elfogadhatatlan az EU 2021 után érvényes, hétéves, 1100 milliárd eurós költségvetése.

Ötezer belga állampolgárt, közöttük volt ISIS-harcosokat telepítettek haza a menekülttáborokból.

A lövöldözésre a brüsszeli ügyészség szóvivője szerint a Place Orban közelében került sor.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatalmas tömeg várja mindenütt a magyar miniszterelnököt.

A nemzeti petíció bizonyítja, hogy a kormány nem a magyarok feje fölött dönt.

A Tisza Párt elnökének politikai pályája egy gyors felemelkedés után eljelentéktelenedésbe torkollhat, miközben jelentős magánvagyon halmozódott fel körülötte.

A rendőrség nyomoz.

Január végén az Európai Bizottság vizsgálatot indított az X anyavállalata, az xAI ellen is.

Csütörtökön háromoldalú béketárgyalás lesz Abu-Dzabiban.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Tóth Alex után már a második ferencvárosi nevelés került egy komoly klubhoz.

Véres testvérgyilkosságok és a hárem hatalma.

Igazi erődemonstráció lehet a nemzeti petíció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.