
- Magyar Nemzet
- brüsszel
brüsszel

Lepipálták Sorost
Az uborkagörbület-előírásnál megrekedt Brüsszelnek egyetlen épkézláb szava sincs a világjárványra, a magyar ellenzék pedig kendőzetlenül mutatja förtelmes arcát a parlamentben.
Egész Európa küzd a kórral
Szerdára már az egész világon két európai államban, Olaszországban és Spanyolországban követelte a legtöbb halálos áldozatot a koronavírus.
Koronadiktatúra, petíciók: újabb liberális támadás az Orbán-kormány ellen
Az ALDE EP-frakciójának egy cseh EP-képviselője az Európai Bizottság elnökénél kifogásolta a magyar járványellenes fellépést.

Uniós berkekben is megvan a vírus első áldozata
Az Európai Parlament hétfő délután e-mailben értesítette az alkalmazottakat arról, hogy a parlament egyik munkatársa életét vesztette koronavírusos megbetegedés következtében.
Az Európai Bizottság nem kommentálja a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt
Ugyanakkor Brüsszel mindegy egyes tagállamban foganatosítandó rendkívüli intézkedést figyel.

Brüsszel két nagy mumusa segít Olaszországnak

Tapssal üzennek az egészségügyi dolgozóknak – videó
Brüsszel és Moszkva közt vergődve
Két erősen negatív és két mérsékelt forgatókönyvvel számol az Európai Unión kívüli kelet-európai térség jövőjét illetően a lengyel Visegrad Insight által kiadott kutatás.

Brüsszel utcái is kiürültek
Az ügyvivő belga kormány hosszú napokig kivárt a járványügyi szigorításokkal, ám a fertőzöttek egyre növekvő száma miatt végül lépnie kellett. Ennek eredményeként múlt péntek éjféltől bezártak az éttermek, bárok, mozik és konditermek Belgiumban, a legtöbb

Fontos híreink
Rendőrségi közlés: 3635-en érkeztek Ukrajnából hétfőn

Szétlőtték az energiarendszert, százezrek maradtak fűtés és áram nélkül Ukrajnában

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Felbukkantak a Magyarország-tagadók a Tisza Pártban
Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Újabb brutális támadás, ezúttal vascsővel és fegyverekkel mentek a tiszás bűnözők + videó
Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

Orbán Viktor: A rezsicsökkentést és a családtámogatásokat támadná a Tisza jelöltcsapata + videó
A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

A politikai süllyesztőbe kerülhetnek a visszalépő pártok
Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.
Külföldi híreink

Volt lengyel igazságügyi miniszter: Magyar Péter a globalisták jelöltje, semmi jót nem hozna a győzelme
A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Tragédia Szilágycsehen: leomlott a református templom tornya + videó
Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

F–35-ös vadászgép lőtt le egy iráni drónt az amerikai repülőgép-hordozó közelében
A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben
Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

Titkos együttműködés miatt robbant ki botrány Franciaországban
A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A görög kapitány megmondta, megérdemelt-e szerinte női pólósaink győzelme + videó
Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
