Drágulást hoz az olajembargó Belgiumban is
Belgium teljes kőolajimportjának harminc százalékát eddig Oroszországtól szerezte be.
Belgium teljes kőolajimportjának harminc százalékát eddig Oroszországtól szerezte be.

Kovács Zoltán a BBC-nek adott nyilatkozatában kijelentette: zsarolással sem lehet Magyarországot rászorítani álláspontjának módosítására.

A tegnap este igazi nyertese Orbán Viktor volt, aki történetesen kedden töltötte be 59. életévét, és most nagy ajándékkal térhet haza Budapestre.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ez nemcsak Magyarországot, hanem általában a tengerparttal nem rendelkező országokat érinti Európában.

Az áprilisi szállításért járó fizetés elmaradása és a rubelben történő fizetés megtagadása miatt született a döntés.

Bánki Erik szerint a baloldal most sem állt a magyar érdekek mellé azzal, hogy elfogadta volna a brüsszeli tervet.

Horvátország is, Magyarországhoz hasonlóan, készen áll egy hosszú távú energiabiztonsági együttműködésre.

A Politico is megemlékezett arról, hogy a magyar miniszterelnöknek kedden van az ötvenkilencedik születésnapja.

Horn Gábor rögtön ezután a brüsszeli bürokratákat kezdte védeni.

Az olaj mellett az orosz gáz elleni embargó támogatására is felhívta hazánk figyelmét Ukrajna budapesti nagykövete.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

És ez a közeljövőben nem is változna.

A hóhelyzetről és az országban történt kiemelt intézkedésekről tartanak beszámolót.

A voksolás túlmutat a kormányalakításon: az egyik a brüsszeli, a másik a magyar út.

Azt is bevallotta, hogy amit mond, az „romantikus komcsi szöveg”.

Jogvédő szervezetek adatai szerint már több mint 18 ezer embert vettek őrizetbe Iránban, miközben a halálos áldozatok száma meghaladta a két és fél ezret.

Ted Cruz texasi republikánus szenátor munkája beérett.

A döntés túlmegy minden határon.

Hiába ellenezte több uniós tagállam ‒ köztük Magyarország is ‒ a Mercosur-államokkal a szabadkereskedelmi egyezmény megkötését, az EP már idén tavasszal szavazhat a megállapodásról.

Amerikai ellenfél vár a magyar teniszezőre a nyolc között.

Magyar modell = nap + atom + tárolás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.