Nagyszerű hangulat, brit és holland ünnep Budapesten
Simon Yates nyerte az időfutamot, Mathieu van der Poel megőrizte a rózsaszín trikót.
Simon Yates nyerte az időfutamot, Mathieu van der Poel megőrizte a rózsaszín trikót.

A Hősök terén és környékén ma délután három óra és éjfél között.

Három helyett öt főre emelte a főpolgármester-helyettesek számát, akiknek fejenként havonta több mint egymillió forint jár.

Említésre érdemes a sörökön kívüli italválaszték is. Tartanak ötféle magyar minőségi bort a legjobb pincészetek nedűiből válogatva.

A főpolgármester a régi kerékpáros útvonalakat azonban nem fejleszti Budapesten.

Az MSZP-s Korózs Lajos hiába esett ki a Parlamentből, egyből kapott egy fővárosi pozíciót.

A budapesti kukák jó részét takarékossági okokból eltüntették Karácsonyék, a népes tanácsadói slepp viszont maradt.

Két év alatt (!) kétszeresükre drágultak a telkek Pest megyében. Egyelőre nem látszik az áremelkedés vége.

A munkálatok négyszázmillió forinttal kerülnek többe, de jóval kevesebb tartalom épül meg.

Elfogták a gyanúsítottat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Libás lakomák és legendák – ez a Márton-nap igazi története.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A miniszterelnök szerint Donald Trumppal történelmi megállapodás született, amely megvédi a magyar gazdaságot és garantálja az ország pénzügyi biztonságát.

Nagy lépést tett az Egyesült Államok a patthelyzet feloldása felé.

A hétvégi tüntetésen újra az olasz kormányt és Giorgia Melonit gyalázták a palesztinok.

Ez már a negyedik összecsapás lesz az egymást gyűlölő két brit bokszdinasztia között.

A mostani Szabadsajtó Klub hírértéke legfeljebb az, hogy a Tóta W.-monológot hallgató többi résztvevő – Gulyás Balázs, Stumpf András, Thuróczy Szabolcs – csak hallgatott, mint hal a szatyorban…

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.