Kukahiány az FKF-nél
Lapunk úgy értesült: hosszasan kell várakozniuk az új szerződőknek és azoknak, akik típuscserét szerettek volna.
Lapunk úgy értesült: hosszasan kell várakozniuk az új szerződőknek és azoknak, akik típuscserét szerettek volna.

Ahol baloldali a polgármester, ott irgalmatlanul szétlopják a kerületet, de nagy a hallgatás a ballib médiában

Már az első délelőtt több száz menekülőnek segítettek a humanitárius tranzitponton.

A Volánbusz Kft. összesen száz elektromos autóbusz beszerzésére nyújtott be sikeres pályázatokat.

Magyarországra érkező menekülteket kérdezett a Mediaworks stábja az orosz–ukrán háború borzalmairól.

Budapest összefogott: fővárosi politikusok gyűjtik az adományt a háborús menekültek részére.

A képviselő szerint a főpolgármesternek sok kérdésre kell majd válaszolnia az ügyészségen.

Volodmir Zelenszkij Budapestet is megemlítette a lehetséges helyszínek közül.

Szijjártó Péter külügyminiszter mindkét fél számára felajánlotta Budapestet a tárgyalások helyszíneként.

A főpolgármester jó eséllyel tévedésből jelentette be egy nemzetközi konferencián, hogy Budapest villamosok gyártásába kezd.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Középiskolásokat szólítanak meg a hármas jubileum alkalmából.

Minden biztonsági aggály, és probléma ellenére Magyar Péterék továbbra is terjesztik az appot.

Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Libás lakomák és legendák – ez a Márton-nap igazi története.

A baloldali médium azért az álhírterjesztésből is kivette a részét.

A háború sújtotta országban a „busifikáció” mindennapossá vált.

Szudánból, Nigériából, Pakisztánból és Afganisztánból indulnak útnak tömegek.

Damir Krznar, Vladimir Radenković és Arne Slot. Ez a három edző egymással soha nem találkozott, a Rapid Sportban most mégis összejöttek.

Világpremieren jártunk a Millenárison.

Ellensúlyozhatja a külső gyenge keresletet is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.