A nemzet emlékezete
Nem kell ahhoz művésznek lenni, hogy a magyar kultúrát értsük, ez vesz minket körbe minden pillanatban.
Nem kell ahhoz művésznek lenni, hogy a magyar kultúrát értsük, ez vesz minket körbe minden pillanatban.

A budapesti Szent Gellért-szobor felavatása évében, 1904-ben adták ki ezt a különleges képeslapot.

A főpolgármester azt állítja, a kormány levette a budapesti egészségügyről a kezét, ám a tények másról árulkodnak.

1944 karácsonyán a „kárpáti fenyők” nem jöhettek el Budapestre, amelyet ekkor zárt körül a Vörös Hadsereg.

A nyitás közeledtével egyes baloldali médiumok is elismerik, hogy a Magyar Zene Háza hazánk egyik legjelentősebb kortárs épülete lesz.

A korábbi botrányos eset után sofőrje most is gond nélkül használta az Erzsébet hídi buszsávot.

Giró-Szász András foglalta össze a főváros utóbbi tíz évét.

Ha a jelenlegi városvezetés felszámolja a Népligeti felüljárót, az érződni fog a már eleve tűréshatáron mozgó forgalom alakulásában.

Pontosabban: egy következmények nélküli fővárosi önkormányzati vezetés.

Dagad a botrány Mártha Imre körül. Karácsony Gergely kedvenc cégvezére kérkedik milliárdos vagyonával, de dolgozóin spórol.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A 8-ason pedig három jármű ütközött.

Egy prágai központú nemzetközi progresszív hálózat finanszírozta a Telex elemzésnek álcázott kampányízű írását, amelynek látható célja, hogy erősítse a Tisza Párt esélyességének érzetét a közvéleményben.

Szentkirályi Alexandra szerint Magyar Péter úgy viselkedik, mint akit nem hívtak meg a házibuliba.

Lapunk két, az óbudai polgármesterre valló gyanúsított vallomását is megszerezte, akik feltárták a hatóság előtt, hogyan működött a III. kerületi pénzszivattyú.

A brüsszeli kettős mérce újra megmutatkozik.

Kórházba szállították, de belehalt a sérüléseibe.

A csatorna elnöke nemrég lemondott.

A lassítás nélkül is látszott a szabálytalanság.

Evan Ferguson a jelenlegi selejtezősorozatban szerzett négy ír gólból hármat jegyzett.

Mégis van, aki csomót keres a kákán – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.