Nem szereti a művészi üzeneteket

Nem az operát szeretem és nem is a színházat, hanem azt, ami a kettő között van. Már csaknem negyven éve a két műfaj közötti térben dolgozom – mondta művészetfelfogásáról a lapunknak adott interjúban Heiner Goebbels európai színházi díjas, Nemzetközi Ibsen-díjas német zeneszerző és rendező, akinek Mindaz, ami történt és történhetne című darabját június 8-án és 9-én mutatják be Budapesten a 10. színházi olimpián.

Fotó: Mitem

– Sok mindent bíz ezek szerint a közönségre, a befogadóra. Nálunk, magyaroknál a Mit akart mondani a költő? kérdés egyfajta szólássá is lett: arra tanítottak bennünket, hogy az üzenetet keressük a művekben…
– Nagyon szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Az egyik darabomban, a Stifter dolgaiban (utalás Adalbert Stifter osztrák íróra és festőre – Sz. L.) senki nem szerepel. Mintegy háromszázszor adtuk elő világszerte, és gyakran előfordult, hogy odajöttek hozzám utólag a közönség soraiból, és azt mondták: végre nem volt senki a színpadon, aki megmondja, hogyan gondolkozzam! A Mindaz, ami történt és történhetne című darabomban most ugyanezt próbáltam meg, csak éppen már színpadi szereplőkkel.

– Pedig nemcsak Európában, de azon belül különösen az 1945 utáni Németországban van egy nagyon erős, a múltfeldolgozásra épülő, kifejezetten deklaratív intellektuális hagyomány. Vagyis például német művészek kimondottan fontosnak tartják, hogy nyíltan kifejezzék a véleményüket a náci múlttal vagy aktuálpolitikai fejleményekkel kapcsolatban is. Ön ezek szerint nem tartozik közéjük?
– Ha valakinek az a vezetékneve, mint nekem, akkor meg kell mutatnia, nincs köze a múltnak ehhez a szakaszához. Ezt én egész munkásságomban igyekszem kifejezésre juttatni, arra törekedve, hogy a történtek ne ismétlődhessenek meg. Csak éppen nem szavakkal, hanem a műveimmel. De ahogy Gertrude Stein fogalmazott, a történelem ismétli önmagát – sajnos.

Borítókép: Heiner Goebbels (Fotó: Mitem)