Szijjártó Péter: Továbbra is magyar külpolitikát fogunk csinálni
A jövőben is minden döntésünk mozgatórugója a magyar érdek lesz – mondta a külügyminiszter hétfőn Budapesten, a nagyköveti értekezleten tartott nyitóelőadásában.
A jövőben is minden döntésünk mozgatórugója a magyar érdek lesz – mondta a külügyminiszter hétfőn Budapesten, a nagyköveti értekezleten tartott nyitóelőadásában.

Talán nem kellett volna annyira sulykolni, hogy mekkora presztízsmeccs a Románia elleni csoportrangadó. Talán akkor kevesebb hibával játszotta volna le második mérkőzését a magyar női röplabda-válogatott.

Idén több mint 125 millió forintot fizet Budapestnek és a III. kerületnek a Sziget fesztivál. Ez az összeg a közterület-használatért felszámított díjból és az idegenforgalmi adóból tevődik össze. A szervezők a következő öt évben több mint 300 millió forin
A jelenlegihez hasonló összetételű, tehát kormánypárti többségű Fővárosi Közgyűlésre számít az önkormányzati választás után is Tarlós István.

Az ellenzék kampánya nem az önkormányzatról szól, az ehhez kapcsolódó témákat, mint például a zuglói ügyeket, pénzügyi helyzetet igyekeznek is kerülni – mondta a főpolgármester.

A Fidesz frakcióvezetője közölte: az induláshoz szükséges ajánlások több mint kétszeresét, több mint 12 ezer aláírást hétfő délelőtt adják le a Nemzeti Választási Irodán.

Az ellenzék kampánytémája igazából nem maga a város, az azzal kapcsolatos javaslatok pedig eléggé hiteltelenek – mondta a főpolgármester a Kossuth Rádióban.

Három budapesti kerületben már a 2019-es Önkormányzati választás hivatalos kampányának első napján le is adta az ajánlóíveit a Fidesz a helyi választási irodán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormány a családok és a béke pártján áll – közölte Hankó Balázs.

Szánthó Miklós: A globalista hálózat erőlködik, de jövőre úgy elterül, mint Alföldön a furulyaszó.

A polgármester Belső-Erzsébetvárost tokkal-vonóval átjátssza vállalkozói érdekköröknek.

Öt ember életét követelte a tragédia.

A Tisza német testvérpártja januártól visszaállítja a sorkatonaságot.

Erre az összegre számíthatnak.

A parklandi iskolai lövöldözést túlélt testvérek is súlyos sérüléseket szenvedtek a balesetben.

A kínálat idén különösen változatos.

A vb küszöbén álló norvégok kapitánya visszaemlékezett arra az időszakra, amikor a magyar válogatott ellen is ünnepelhetett.

A volt bolgár miniszterelnök hatalmas kritikát kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.